Ha lehetőségünk adódna visszatérni a 18. század végi Magyarországra, s egy dunántúli köznemesi lak udvarára betoppanva megpillantanánk egy vöröses hajú fiúcskát, aki csirkékkel és galambfiókákkal játszik, aligha az jutna eszünkbe, hogy íme, itt a leendő költő és drámaíró, a magyar romantika majdani atyja: Kisfaludy Károly. Márpedig, ha hihetünk Feltinger István győri kanonok visszaemlékezésének, akkor az elárvult fiókákról való gondoskodás a gyermek Kisfaludy kedvelt elfoglaltságai közé tartozott: „oly galambfiakat kivánt magának adatni, mellyeknek anyokat a’mezzön agyon lötték, tudván azt, hogy az attya által tartott sok galambok közül sokat a mezzön-is agyon lönnek”.[i]

Feltinger István személyesen ismerte Kisfaludy Károlyt, s a Kisfaludy családdal is kapcsolatot tartott. Bár visszaemlékezése több mint egy évtizeddel a költő halála után készült, s legtöbb eleme hallomásból származik, mindenképp Kisfaludy korai éveinek kiemelkedő forrása. E szöveget Feltinger a halott barátjáról adatokat gyűjtő irodalomtörténész, Toldy Ferenc kérésére írta. A következőkben elsősorban Feltinger István kéziratos életrajzára támaszkodva Kisfaludy Károly korai éveiről és katonáskodásáról fennmaradt történeteket elevenítek fel.

Kisfaludy gyermekkorában nemcsak a galambok és háztáji baromfik tanítgatásával próbálkozott, hanem vad madarakat is igyekezett megszelídíteni. Ha ez nem sikerült, inkább elengedte őket, sőt idővel akkor is, ha kézhez szoktak, ugyanis „illy mulatsága a’ madarakkal csak téli volt, mert tavaszkor akár tudott valamit madara akár sem, szabadon bocsájtotta, véteknek tartván szabad élelmétöl szabadságos éltétöl meg fosztani e miatt attya könnyelmünek tartotta”. A gyermek különcségei közt említik azt is, hogy nem szerette látni az állatok halálát, sőt enni sem volt hajlandó az előtte leölt jószágból. Kisfaludy árva madarak iránti könyörülete és vonzalma azért is olyan fontos Feltinger elbeszélésében, mert így kidomborodik a gyermek árvaságának személyiségformáló ereje.

Kisfaludy Károly édesanyja, Sándorffy Anna a szülést követően meghalt, így fia sohasem ismerhette meg őt. Kisfaludy Mihály évekig gyászolta feleségét: „ha valaki Nöjét elö hozta, melly mindeneknél inkább szomorétotta, ’s annak emléttését mindjárt más beszéddel felváltotta – azt majd nem 30 évi Özvegységében mindég gyászolta”. Az apa és legkisebb fia közötti viszony köztudottan hűvös volt. Hunkár Antal, Kisfaludy Károly jó barátja 1842-ben némileg bővebben beszámolt Toldy Ferencnek arról, hogy nem pusztán az anya halála volt ennek a távolságtartásnak az oka:

Károlyt már annya méhében üldözé a szerencsétlenség, mert attya akkor Sümeghen, Zala Vármegyében lakván hitesét egy ottan tanyázó fő hadnagy báró Barkóczyval gyanuba vette, melly gondolat őt annyira el foglalá, hogy arról verseket irt, mellyekböl Károly még ezen szavakat gyakran emlegeté:

Kedvesebb a’ fejér pantallér,
Mint a’ magyar gavallér.

És Ez lőn Károly üldöztetésének és további bal sorsának kut forrása, mert midőn az igen példás és ártatlan anya Károlyunkat Barkóczyhoz hasonló veres hajjal szülte, és ezen gyermek ágyában meg is halt volt, eme veszteségéért az őrültt atya a’ kisdedet még házánál sem szenvedé meg...[ii]

Kisfaludy Mihály különös természetét mutatja, legalábbis Hunkár elbeszélése nyomán, hogy az addig hét gyermeküket megszülő feleségét házasságtöréssel gyanúsította meg. A korszakban persze találni példát hasonló esetre: a családanya Soós Jánosné Balogh Mária és Amadé Ferenc alezredes házasságtörő viszonyából közös gyermek született, illetve Kazinczy Dienesnek is két gyermeke volt Klobusitzky Antalné Pruszkay Antóniától.[iii] Azonban Kisfaludyék esetében hét gyermek kapcsán nem merült fel ilyen gyanú, csak tizenhat évvel az első utód megszületését követően, a nyolcadiknál, ami elég különössé teszi a férj féltékenykedését addig hű felesége iránt. Kiváltképp, hogy nem Károly volt az egyetlen vöröses hajú gyermek, Teréz haja is hasonló volt.[iv]

Az édesanyját elvesztő Kisfaludy Károlyt először dajkái és egy „megaggott” gazdasszony nevelte, majd a 14 éves nővére, Terézia vette át öccse három éves korától fogva ezt a feladatot. Így nem véletlen, hogy nővére iránt „Károly tellyes éltében legnagyobb hajlandoságot, és tiszteletett mutatott”. 

A gyermekkori időtöltések közt az árva madarakkal való foglalkozás mellett Feltinger István egy másikat is említ, amely szintén Kisfaludy életének tágabb kontextusába helyezve nyer értelmet igazán. Jánossal, a bátyjával többször játszottak katonásdit, de Károly hamar megunta, „mivel Báttya mindég kapitány kivánt maradni, ’s ötet mint Káplárt fel váltani nem akarta”, így a katonáskodást csak egy-két hétig űzte gyermekként. Ez a beállítás Kisfaludy Károly és János későbbi életének ismeretében egyáltalán nem szokatlan, s nem pusztán az idősebb testvér akaratosságát, s a fiatalabbik lázadását mutatja. Míg János szép katonai karriert futott be, melyen meg is maradt, Károly végül a főhadnagyi rang elérését követően az apai tiltás ellenére, viharos gyorsasággal leszerelt. Jánost apjuk jobban is támogatta, a kitagadott Károly rendre panaszkodott nővérének Bécsből anyagi helyzete miatt. Egy alkalommal epésen megjegyezte, hogy a kapitánnyá előléptetett Hanzinak, azaz Kisfaludy Jánosnak az atyjuktól kétszer is óriási összegeket látott letétbe lerakva, ami jól fog majd neki „az equipirozásra”, mert Bécsben a lovak igen drágák.[v]

Kisfaludy katonai pályafutását persze így sem nevezhetjük rövidnek, hiszen Győrben 6 éves kora óta folytatott tanulmányait félbehagyta, s még kamaszként beállt a pesti 32. gyalogezredbe, ahol egészen 1811-ig, 23 éves koráig szolgált. Kisfaludy „Károly gyermekori jó szivüségét, szelédségét katona korában-is megtartotta – azért a’ háztol vett segedelem mellett-is jó szivüségeiért fogyatkozást szenvedett – és ezen jelleme az egész Ezrednél tudva volt”.

 

KEP1 Kisfaludy károly pesky józsef 1830

Pesky József, Kisfaludy Károly arcképe (1830)

 

Jószívűsége – legalábbis a ránk maradt történet szerint – valóban párját ritkította, nagyvonalúságában könnyedén megbocsátott annak, aki megkárosította. Történt egy alkalommal, hogy Kisfaludy éppen betegen, magatehetetlenül feküdt, egy katonatársa pedig ezt kihasználva ellopta az egyenruháját, köpenyét, a párnája alá rejtett pénzét s még a fehérneműit is. Amikor már elhagyhatta az ágyat, a közeli zsibvásárosnál ráismert a köpenyére, s így megtudta, hogy ki a tolvaj, viszont nem „vádolta, hanem azt a’ gyanut, mintha maga adta volna el inkább maga kivánta hordozni, sem mint azon Z. G. ki azon alkalommal az utolsó 30 f[orint]ját-is az ágya fejéből el orozván egy féllér nélkül hagyta, szerencsétlenné tenni”. Az eset végül a tisztek elé került, de Kisfaludy ekkor sem vallott a tolvajra, noha azzal fenyegették, hogy őt büntetik meg. Ám az elhallgatás nem okozta katonai pályafutásának megrendülését, s mind ezredesének, mind századosának pártfogását hamar megnyerte, sőt „Ezredesse kegyelméböl sokáig nem Cadétoskodott, Zászló tartóvá lett”.

Kisfaludy Károly tisztként sem veszítette el jóindulatát. Katonaszolgának egy hadirokkantat tartott, akit gyakran elaludva és „felpálinkázva” talált, de akit „soha fel nem vert, hanem maga iránti szolgálatot, és szükséges tellyeséttést ön maga végezte”. Igaz, az öreg szolga is „Ura iránt leghüségesebb és részeg korában-is leg készszebb szolga, és fáradhatatlan legigazabb szolga volt”, Kisfaludy érdekében annak pénzéből folyton ellopott egy keveset, és azt számára félrerakta. Ha urát olyan személyek társaságában látta, akik előszeretettel éltek vissza annak nagylelkűségével, akkor a pénzes ládáját bezárta, s azt állítva, hogy a kulcsok nincsenek meg, azt semmilyen kérésre nem adta oda. Ez több ízben is megtörtént, de Kisfaludy Károly nem neheztelt meg rá, egész katonai pályafutása alatt megtartotta szolgálatában az öreget.

Persze Kisfaludyt sem kellett félteni. Egy alkalommal átkutatta az egész lakást, s az ágy deszkáján egy pléhedényben rálelt az öreg szolgája által elrejtett pénzre, s mivel akkoriban meglehetősen pénzszűkében volt, elvette az egészet kérdezés nélkül. Az öreg szolga ijedtében Nagy Sándorhoz fordult, az Esterházyak pesti ügykormányzójához, aki a Kisfaludy család rokona volt, s tőle kért segítséget arra hivatkozván, hogy ez az a pénz volt, melyet a gazdája a varga kifizetésére bízott rá. Nagy Sándor a felesége kérésére a pénzt kifizette, sőt meg is toldotta ajándékként három ötös bankóval. 

[D]e az öreg szolga még sem hagyott magán kifogni, hanem Károly pénzéhez még 5 f[orin]tokat hozzá tévén, egy elöbb csizma feketéllöt tartó béhamuzott Pléh edénykében Károly pénzét nagy panaszokkal elö adta, hogy nem tudja ki az ő tulajdon pénzét az ágybol ki lopta, melly pénzét ez előtt 3 honapokkali egyik Heti Vásárkor Testvér Ötsétöl, mint elholt Testvérjek utáni Örökséget kapta, ’s azt állétta, hogy Károly pénze 5 f[orin]tokkal több lett volna – Károly pedig noha az Öreg Vitéz Nagy Sándornak igen könyörgött hogy a’ kemény megbüntetése elmellözése végett ezen vesztességet ki ne mondaná, Károly meg tudván halgatásba tartotta, örülvén hogy a böcsületes jó szolgája, jó-szivüsége, és ravaszkodásáért egy kis pénzetskéhez juthatott.

Az összeget végül Kisfaludy Mihály megfizette Nagy Sándornak a 15 forint ajándékkal együtt, így végül nem került bajba a pénzt eredetileg elvevő Kisfaludy Károly, de az utóbb ravasz módon az összeget és ráadást előteremtő szolga sem. Ez az eset is alátámasztja, hogy Kisfaludy Mihály rendszeresen fizetni kényszerült fia adósságait. Bánóczi József Kisfaludy Elek szóbeli közlése alapján feljegyezte, hogy Kisfaludy Károly egy alkalommal 200 forint kölcsönt kért a kapitányától, hogy lovat vegyen, amit a kapitány megírt Kisfaludy Mihálynak, mire Károly a levél hátuljára gúnyosan odaírta apjának, hogy lóra költötte a pénzt, így akkor már csak megadja az árát.[vi]

 

KEP2 Fernand Cormon Asperni csata

Fernand Cormon, Asperni csata

 

Az öreg szolga fontos szerepet játszott Kisfaludy Károly vagyonának megmentésében, amikor az ifjú hadnagy 1809-ben fogságba esett, legalábbis Feltinger leírása alapján ekkor történhetett az eset. Abban az évben zajlott az ötödik koalíciós háború, a francia csapatok májusban már Ausztria szívében jártak, s egy kis stájerországi település, Sankt Michael mellett zajló csatában is súlyos vereséget mértek a Habsburg Birodalom csapataira május 25-én. Mintegy ötezer ember esett fogságba, köztük Kisfaludy Károly is. Az öreg szolga a vereség után „Károlynak Bugyros lovát minden holmijével két börzsákban lóval együtt többnyire koldulgatva fogyatkozás nélkül az atyai házhoz hozta”. Kisfaludy Károly azonban nem maradt sokáig a franciák foglya, mint ahogy júliusban bátyja, Sándor írta a nejének: „Károly öcsém, a’ ki már Főhadnagy, Stíriában könnyen megsebesíttetvén, elfogattatott; hanem rossz tartatása miatt, mindenétől megfosztatván, elszökött és a’ hegyeken keresztül-kasúl Pestre vergődött; most ott vagyon a’ Rezervánál.”[viii] Ekkor Kisfaludy Sándor még bizonyára nem tudott róla, hogy öccse mégsem lett mindenétől megfosztva szolgája hűségének köszönhetően.

Kisfaludy Mihály a fiát katonatisztként már egészen kezdte megkedvelni, legalábbis Feltinger István szerint, ám Károly hirtelen és atyai engedély nélküli leszerelése miatt „gyermeksége után nem javult könnyelmünek” nevezte őt, és kitagadta. A család többi tagja hiába próbálta megbékíteni ezután a családfőt, ő hajthatatlan volt, látni sem akarta fiát.

Feltinger érzékletes történeteken keresztül tárta fel Kisfaludy Károly személyét, már az író gyermekségében igyekezett megmutatni mindazt, ami felnőtt korában kiteljesedett. A szöveg komponáltságát jól mutatja, hogy a fogva tartott madarak szabadon engedésében olyan gesztust látunk, amely később a felnőtt férfi regulákkal terhelt katonaságból való kilépésében is megjelenik. Ahogy gyermekként nem tűrhette bátyja zsarnokoskodását a katonásdiban, úgy atyja szigorát sem szenvedhette, ezért is hagyta el ezt a közeget, és ment külföldre. Néha úgy tűnhetett a Kisfaludy család számára, hogy a legkisebb testvér világgá ment, hiszen volt olyan időszak, hogy azt sem tudták, él-e vagy meghalt. Végül azonban, amikor visszatért Magyarországra, s drámáival egy csapásra híres és ünnepelt szerző lett, majd pedig megjelentette az Aurora: Hazai Almanachot, atyja is megbékélt vele.

 

Boldog-Bernád István,

doktorjelölt az ELTE ITDI Magyar és Európai Felvilágosodás Doktori Programján. A 19. század első évtizedeinek irodalmi kapcsolatrendszerét kutatja különös tekintettel Kisfaludy Károly irodalomszervezői munkásságára; emellett a gótikus irodalmi hagyomány magyar romantikában való megjelenését, illetve a fantasztikus irodalmat vizsgálja.

 

[i]     A Feltinger István művéből vett részleteket a későbbiekben nem jelölöm külön, minden hivatkozás nélküli idézet ezután tőle származik; a könnyebb olvashatóság érdekében pedig, ahol szükséges volt, emendáltam az eredeti szöveget: Kisfaludy Károly életére vonatkozó adatok: A. III. Kisfaludy Károly életrajza másoktól, MTA KIK Kt, RUI 2r 8sz. 

[ii]    Hunkár Antal Visszaemlékezései és iratai, kiad. Hudi József (Pápa: Pápai Református Gyűjtemények, 2004), 161.

[iii]   Az esetekről bővebben Völgyesi Orsolya nagyszerű tanulmánya értekezik. Lásd Völgyesi Orsolya, Egy kapcsolat vége: Házasságtörés és emberölés az 1820-as évek Zemplén megyéjében – ahogyan Kazinczy Ferenc látta, in A test a társadalomban, szerk. Gyimesi Emese, Lénárt András és Takács Erzsébet, Rendi társadalom – polgári társadalom 27 (Budapest: Hajnal István Kör, 2015), 207–216.

[iv]    Hunkár Antal visszaemlékezései, 162.

[v]    Kisfaludy Károly Farkas Gáborné Kisfaludy Teréznek, Bécs, 1813. szeptember 16., in Kisfaludy Károly Minden munkái, kiad. Bánóczi József, Budapest, Franklin-Társulat, 1893, VI, 249. 

[vi]    Bánóczi József, Kisfaludy Károly és munkái I. (Budapest: Franklin-Társulat, 1882), 33–34.

[vii]   Kisfaludy Károly életére vonatkozó adatok: A. III. Kisfaludy Károly életrajza másoktól, MTA KIK Kt, RUI 2r 8sz.

[viii]  Kisfaludy Sándor Kisfaludy Sándorné Szegedy Rózának, Komárom, 1809. július 1., in Kisfaludy Sándor Minden munkái VIII, kiad. Angyal Dávid (Budapest: Franklin-Társulat, 1893), 191.