Az osztály története
Bibliográfiai kutatások és eredmények az MTA Irodalomtudományi Intézetében – történeti visszatekintés
A Bibliográfiai osztály 1957-ben alakult Kemény G. Gábor vezetésével. Őt 1962-től Gerézdi Rabán, 1965-től Vargha Kálmán, 1984-től haláláig, 2007-ig pedig Kókay György – mind jeles tudósok, kutatók, máig érvényes szakkönyvek írói – követték az osztály élén.
A Bibliográfiai osztály első fénykorát Klaniczay Tibor igazgatóhelyettessége alatt élte. Az osztály mindig is a mindenkori igazgatóhelyettes felügyelete és ellenőrzése alatt működött. Klaniczay, a legendás hírű irodalomtörténész később igazgatóként is minden lehetőséget igyekezett biztosítani a bibliográfiai kézikönyvek elkészültéhez és megjelenéséhez.
Kókay György halála után öt évig a bibliográfiai feladatokat Jankovics József igazgatóhelyettes felügyelte, és 2012-ig Csóra Karola, az osztály korábbi munkatársa vezette az egyre szűkülő létszámú és egyre zsugorodó feladatkörű, a megszűnés szélére sodródó osztály munkáját.
A bibliográfiai alapkutatások dinamizálása és teljes körű modernizálása 2012-től, Kecskeméti Gábor igazgatásának kezdetétől számítható, aki a bibliográfiát és a digitális irodalomtudományt elsőrangú és stratégiai fontosságú intézeti feladatnak tekintette, és a két területet összehajlította – már az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont kereteiben működő Irodalomtudományi Intézetben. A cél elérésére megnyerte az éppen felszámolás alá kerülő, önállóan működő Illyés-archívum vezetőjét, Stauder Máriát, hogy indítsa újra az Irodalomtudományi Intézet Bibliográfiai osztályának munkáját, melynek egyébként korábban ő maga is munkatársa volt. Stauder Mária 2013-tól 2017 szeptemberéig irányította az osztályt, és az irodalomtudományi szakbibliográfiai kutatásokat teljesen új irányba fordította. A 2013-ban Stauder Mária vezetésével újjászervezett Bibliográfiai osztály munkatársai Benda Mihály, Sőrés Zsolt (50%-os munkaidőben) és Újváriné Tüskés Anna lettek.
–
Az osztály vezetését Stauder Mária nyugdíjba vonulásával 2017 szeptemberétől Császtvay Tünde – aki pályája elején szintén több évig dolgozott az osztályon – vette át, és a megörökölt elvek mentén még dinamikusabbá tette az osztály működését.
Az osztály első évtizedei és tudományos eredményei
Az osztály megalakulásakor több évtizedes, hatalmas feladatoknak látott neki. A megalakulás után a nem nagy létszámú osztály a nagyon széles spektrumú és körű adatgyűjtést – a mindenkori gyakornokok mellett – külső munkatársak bevonásával végezte, de a tételek csoportosítását, a szakrend kialakítását és a tételek szakrendi besorolását, a kötetek szerkesztését és sajtó alá rendezését mindig is az osztályon dolgozó munkatársak végezték.
Az intézeti bibliográfiai kézikönyv szerkezeti kialakításához Kozocsa Sándor éves irodalomtörténeti bibliográfiája volt a példa, de a szerkezeti kérdéseket érintő döntésekben külföldi kézikönyveket is figyelembe vettek, sőt, esetenként írókkal, irodalomtörténészekkel és más intézmények bibliográfus munkatársaival is folytattak szakmai egyeztetéseket.
Elsődlegesen egy sok kötetes, korszakokra bontott irodalomtudományi szakbibliográfiai kézikönyv munkálatai kezdődtek meg, mellette pedig kisebb szakbibliográfiai munkák indultak el:
1. A magyar irodalomtörténet bibliográfiája
A magyar irodalomtörténet retrospektív (visszatekintő) bibliográfiai kézikönyve a párhuzamosan készülő magyar irodalomtörténeti kézikönyv (a zöld borítójáról csak Spenótnak nevezett, hat kötetes irodalomtörténeti összefoglaló) irodalomtörténeti korszakai szerinti tagolása alapján tagolódott kötetekre, ezen belül általános és személyi részre osztva;
A magyar irodalomtörténet bibliográfiája kötetei
I. Stoll Béla, Varga Imre, V. Kovács Sándor, 1772-ig, Bp., 1972;
II. Kókay György, 1772–1849, Bp., 1975;
III. H. Törő Györgyi, Nagy Miklós, Tódor Ildikó, 1849–1905: Általános rész – Személyi rész A–Gy, Bp., 1990;
IV. Tódor Ildikó, 1849–1905: Személyi rész H–Zs, Bp., 1997;
V. B. Hajtó Zsófia, 1905–1970: Általános rész, Bp., 1997;
VI. Botka Ferenc, Vargha Kálmán, 1905–1945: Személyi rész A–K , Bp., 1982;
VII. Botka Ferenc, Vargha Kálmán, 1905–1945: Személyi rész L–Zs, Bp., 1989;
VIII. Botka Ferenc, 1945–1970: Személyi rész, Bp., 1991;
IX. B. Hajtó Zsófia, Csóra Karola, 1991–1995, Bp., 2007;
X. Csóra Karola, 1996–2000, Bp., 2013.
Az intézetben szerkesztett bibliográfiai kézikönyvsorozat előzményei a magyar irodalomtörténet-írás kurrens bibliográfiái voltak:
a) az 1876–1889. év irodalomtörténeti repertóriumát id. Szinnyei József a Figyelőben tette közzé;
b) az 1893–1943. évre vonatkozó repertórium Hellebrant Árpád (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára), Goriupp Aliz (Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára), majd Kozocsa Sándor (Országos Széchényi Könyvtár) összeállításában az Irodalomtörténeti Közleményekben jelent meg;
c) 1950-től önálló kiadványban jelent meg Kozocsa Sándor szerkesztésében az 1945–1965. évre vonatkozó bibliográfia.
Az Irodalomtörténeti Közlemények éves irodalomtörténeti bibliográfiát közölt, amit az 1962–1967. évre vonatkozóan V. Kovács Sándor (megjelent: 1963–1968), majd az 1970–1974. évre Bor Kálmán (megjelent: 1971–1975), az 1975–1976. évre Stauder Mária (megjelent: 1976–1977) készítettek.
A kézikönyv-kötetek sorozatszerkesztői Vargha Kálmán, V. Windisch Éva és Kókay György lettek, míg a kötetek szerkesztői többnyire az adott korszakot kutató, vezető tudósok közül kerültek ki; Botka Ferenc, Kókay György, V. Kovács Sándor, Nagy Miklós, Stoll Béla, H. Törő Györgyi, Vargha Kálmán és Varga Imre jegyezték a köteteket.
A kötetek munkatársaként – különböző korszakokban – a következő névsor állítható össze: Szerb Antalné, Zelk Zoltánné Sinka Erzsébet, Béládi Miklósné Hajtó Zsófia, Komlovszki Tiborné Tódor Ildikó, Stauder Mária, Csóra Karola, Császtvay Tünde, Sőrés Zsolt, Sas Péter. (Nevük – mint szerkesztők vagy az adott kötetek munkatársai – olvasható a kézikönyvekben.) A kötetek munkatársaiból többen később kötetszerkesztők is lettek: Komlovszkiné Tódor Ildikó, Béládiné Hajtó Zsófia, Csóra Karola.
Az akkor még cédulaformában szerkesztett kötetek adatait – sok tíz katalógusfióknyit – évtizedeken át írógéppel írták, megszabott nagyságú cédulákra, kézzel javították, majd cédulaformában lektorálták. Az első kötetet Klaniczay Tibor, a másodikat Solt Andor, a harmadikat Oltványi Ambrus és Rejtő István, a negyediket Nagy Miklós, az ötödiket V. Windisch Éva (nincs feltüntetve) és Pomogáts Béla, a hatodik és hetedik kötetet Béládi Miklós, a nyolcadikat Pomogáts Béla lektorálta.
2. Az Irodalomtudományi Intézetben folyó egyéb bibliográfiai munkákban való részvétel, az Irodalomtörténeti bibliográfiák sorozat összeállítása és szerkesztése
A kiemelt kézikönyv-feladatok mellett az osztályon készült – többek között – a Nyugat-repertórium (Galambos Ferenc, 1959). Galambos Ferenc emellett több hiánypótló szakbibliográfiát is elkészített az intézet megbízásából, melyek máig gépiratban maradtak, de az Országos Széchényi Könyvtárban szabadpolcon elérhetőek (például A bécsi magyar emigráció újságjai és folyóiratai 1919–1933).
Az osztály közreműködésével szerkesztett és megjelent további bibliográfiai kiadvány A népi írók bibliográfiája (Varga Rózsa, Patyi Sándor, Tódor Ildikó, 1972) és A magyar sajtótörténet irodalmának válogatott bibliográfiája 1705–1945 (Kókay György, Sinka Erzsébet, H. Törő Györgyi, József Farkas, Dersi Tamás, 1979).
Ugyancsak az Osztály szakmai támogatásával jött létre A jugoszláviai magyar irodalom éves bibliográfiája Pastyik László (Hungarológiai Intézet, Újvidék) szerkesztésében 1968–1985 között és a Vigilia-repertórium 1935–1984 (Stauder Mária, 1987).
Nem az osztályon, de a Bibliográfiai osztály szakmai eredményeinek segítségével több írói személyi bibliográfia is készült az Intézetben. A Babits Mihály kritikai kiadás alapvetéseként – a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködésben – jelent meg a Babits Mihály-bibliográfia (Stauder Mária, Varga Katalin, 1998), elkészült a Pilinszky János-bibliográfia (Bende József, Hafner Zoltán, 2001) és a Kertész Imre-bibliográfia (Hafner Zoltán, 2009). Több irodalomtudós munkásságának adatait az Intézet munkatársai kerek születésnapi évfordulók alkalmából vagy a nekik szánt köszöntő-emlékkötetekbe készítettek el.
A bibliográfiai kutatások eredményének állása
A Magyar irodalomtörténet bibliográfiája kötetsorozat 8 kötete 1970-ig gyűjtötte fel az adatokat. Az 1966–1990 közötti irodalomtörténeti szakirodalmat az Országos Széchényi Könyvtár kurrens bibliográfiai összeállításai tartalmazzák, amelyek szerkezetéhez az Irodalomtörténeti Közleményekben közölt éves irodalomtörténeti bibliográfia is alapul szolgált.
Az 1991–1995 és az 1996–2000 közötti évek irodalomtörténeti bibliográfiai kézkönyvei 2007-ben és 2013-ban jelentek meg. Az előbbi Kókay György és Németh S. Katalin sorozatszerkesztésében, B. Hajtó Zsófia és Csóra Karola szerkesztésében (megnevezett lektor nélkül), az utóbbi sorozatszerkesztők nélkül, Csóra Karola szerkesztésében. Az eddig utolsónak nevezhető, 10. kötet lektora Jankovics József volt.
Ezzel a papír alapú retrospektív irodalomtörténeti bibliográfiai kézikönyv korszakos vállalkozása lezárult.
További információk:
http://www.iti.mta.hu/mib/bemutato_tizkotetes.html
http://www.iti.mta.hu/mib/index.html
http://www.iti.mta.hu/mib/kereses.php
Korábbi munkatársak:
Gerézdi Rabán (Kaposvár, 1914. szeptember 26. – Budapest, 1968. január 8.)
Irodalomtörténész, könyvtáros, tanár, az irodalomtudományok kandidátusa (1963) 1929-től bencés papnövendék; szerzetesi neve Rabán. 1937–től Veszprémben, Pannonhalmán teológiát tanult. 1940-ben a rendből kilépve doktori címet szerzett a Budapesti Egyetemen. Itt Horváth János tanítványa volt, s ez nemcsak egész munkásságán érződik, de büszke is volt rá. Horváth Jánostól tanulta a szintézis igényét is. Évekig folytatta egy-egy téma adatgyűjtését, de mindig kész, befejezett, formailag is kimunkált művet hozott létre. Mindenre kiterjedő filológiai alapvetéssel dolgozott, de képes volt megtalálni a kutatott kor szellemi-irodalmi életére vonatkozó, világító adatokat.
1945-től az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott. 1948–1954 között az Egyetemi Könyvtárban a kézirattár vezetője volt. 1945-1951 között a Budapesti Egyetem bölcsészkarán irodalomtörténeti órákat tartott és a könyvtárszakon az ősnyomtatványokról adott elő. 1956-tól a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében osztályvezető volt.
Fő kutatási területe a középkori magyar irodalom volt. Tudományos munkássága 1939-ben a Pannonhalmi Szemlében a középkori Szent István-offícium himnuszairól írt tanulmányával indult. Lelekesedésének első tárgyát néhány év múlva a hazai humanizmus vizsgálata váltotta fel, és az érdeklődésének a központi problémájává vált. Váradi Péterről írt disszertációjával a magyar reneszánsz kutatók élvonalába emelkedett. Kiadta Janus Pannonius válogatott verseit (tanulmánnyal, 1953), Székely István világkrónikáját (1960). Munkatársa volt A magyar irodalom története című akadémiai szintézisnek (1964). Balassi-monográfiájából csak az életút vázlatát adhatta közre (1968). Gerezdi Rabán életének főműve mégis A magyar világi líra kezdetei című monográfia. A töredékesen fennmaradt egykorú szöveg szinte mikrofilológiai értékelésével Mohács előtti magyar nyelvű világi költészetünk egész területét be tudta mutatni.
Kemény G. Gábor (eredetileg Krausz Gusztáv; Kassa, 1915. június 2. – Budapest, 1981. november 8.)
Történész, irodalomtörténész, bibliográfus 1957-től 1962-ig az Irodalomtörténeti Intézet Bibliográfiai Osztályának tudományos osztályvezetője. Kassán érettségizett, 1933 és 1937 között a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–francia–történelem szakát végezte el, ahol 1937-ben tanári, 1944-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1944-ig a Statisztikai Tudósító és a pécsi egyetem Kisebbségi Intézetének külső munkatársa volt. 1945 elején az Anonymus kiadónál dolgozott. Utána az Országos Széchényi Könyvtárba került. Néhány éves, rövid de fontos epizód után, amikor a Irodalomtudományi Intézetében a bibliográfiai osztályt vezette, ismét a nemzeti könyvtárba került vissza. A sajtóosztályon, majd a tájékoztatási osztályon dolgozott, élete utolsó éveiben a magyarországi nemzetiségek bibliográfiáját gyűjtő akadémiai intézmény vezetője volt mellékállásban.
Alapvető bibliográfiákat és szövegkiadásokat szerkesztett a magyarországi nemzetiség kérdés témakörében. A nemzetiségi kérdés és a közép-európai népek közötti szellemi és irodalmi kapcsolatok kutatója. A nemzetiségi kérdés élménye vezette őt azokban a munkálataiban, amelyekkel a leginkább beírta magát a magyar történettudomány történetébe. Kutatómunkájának középpontjában az egykori Magyarország nemzeti kérdése állt. A történeti téma mindig összefonódott nála, a közép-kelet-európai nemzetek közti szellemi, különösen irodalmi kapcsolatok történetével.
1946-ban főmunkatársa volt, a legnehezebb körülmények közt megjelenő, végül is befejezetlenül maradt gyűjteményes munkának, a Dunatáj-nak, amelynek legfőbb célja volt, hogy a második világháború után, nemzeti elfogultságoktól és előítéletektől függetlenül, a tényleges valóságnak megfelelő képet adjon a szomszédos országok és népek történeti fejlődéséről és a magyarság elhelyezkedéséről közöttük. Ugyancsak 1946-ban jelent meg első nagy önálló kötete, A nemzetiségi kérdés a törvények és tervezetek tükrében. Ebben a művében 1790-től a történeti Magyarország felbomlásáig vette számba a nemzetiségi kérdés megoldására irányuló kísérleteket. Első kötetnek jelezte, nyilván a nemzetiségi kérdés egész történetét, vagyis az egyes magyarországi nemzetiségek történetét is meg akarta írni. 1962-ben jelent meg A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből. (Válogatás hét évszázad írásaiból) c. munkája, amely a kis népek barátságát, a pozitív érintkezések legfontosabb bizonyítékait gyűjtötte össze.
E könyve csupán kitérő volt a nagy műhöz képest, amelyen élete végéig dolgozott. 1952-ben jelent meg az első kötete ennek a fontos alkotásnak, az Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában, s 1966-ig még összesen három. A könyv alig néhány évvel az első kötet megjelenése után már fogalommá vált hazai és külföldi szakemberek számára egyaránt, az Iratok, hamarosan csak így emlegette mindenki.
Mint Niderhauser Emil írta róla, Kemény G. Gábor mindig a magyar függetlenségi hagyományok oldaláról közelítette meg a magyar történelem nagy kérdéseit, s ezek egyik csúcspontjaként értékelte éppen a forradalmat. Ezért is irt külön könyvet Társadalom és nemzetiség a szabadságharc hadi lapjaiban címen, ami 1957-ben jelent meg. Számos írást és monográfiát szentelt Mocsáry Lajos életének és pályafutásának, válogatott műveit 1958-ban adta ki. Szintén életrajzi tanulmányokban elevenítette fel Teleki László emlékezetét. Az ő írásaiból 1961-ben tett közzé kétkötetes forrásválogatást. Legutolsó, kisebb írásait egybefoglaló, Csehszlovákiában megjelent könyvében, a Kapcsolatok vonzásában címűben, a 16. századi besztercebányai felkeléstől a dualizmus koráig vizsgálta magyarok és szomszédok együttélésének kérdéseit, megint csak a pozitív kapcsolatok jegyében.
Pajkossy Gábor írta róla, hogy művei mindig a legszélesebb, legigényesebb bibliográfiai alapra épültek. A bibliográfia munka szíves vállalása tudós egyéniségének egy értékes tulajdonsága volt.
További fő művei: A váradi hídverés (1946, szerk. és bev.), 1848-1849. évi iratok a nemzetiségi megbékélésről (1948, szerk. és bev.), Társadalom és nemzetiség a szabadságharc hadi lapjaiban (1957), Magyar Történeti Bibliográfia 1825-1867. 4. Nem magyar népek (nemzetiségek) (1959; társszerk. Katus László; folytatása kéziratban maradt). Felvidéki és szlovák vonatkozású tanulmányainak gyűjteménye: Kapcsolatok vonzásában (Bratislava, 1977). Hátrahagyott írásai: A dunai mikrokozmosz (Békéscsaba, 1984).
Vargha Kálmán (Budapest, 1925. január 21. – Budapest, 1988. szeptember 14.)
irodalomtörténész, kritikus, bibliográfus, az irodalomtudomány kandidátusa (1967). 1952-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar – német - könyvtár szakán, ahol ezt követően tanársegédként, majd adjunktusként dolgozott. 1949-1952 a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tisztviselője. 1956-tól 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, a Bibliográfiai Osztály vezetője volt. 1953-59-ben az lrodalomtörténet segédszerkesztője. Főszerkesztője volt A magyar irodalomtörténet bibliográfiája c. sorozatnak. Pályakezdő tanulmányaiban, bírálataiban, amelyek az Újhold mellett a Diáriumban, a Sorsunkban, a Tiszatájban és a Vigiliában jelentek meg, ott érezni Rónay György tudatosan vállalt példamutatását.
Az Irodalomtudományi Intézetben fejezi be a Móricz Zsigmond és az irodalom (1962) című művét, amelyért 1967-ben kandidátusi fokozatot kap, és azt az írói portrét (1967), amely az Arcok és vallomások sorozatban látott napvilágot. Ezzel párhuzamosan kapcsolatot tart a szépirodalmi könyvkiadással, és antológiákat, szöveggyűjteményeket állít össze. 1964-től megint kritikákkal is jelentkezik, majd Albert Zsuzsával és Rónay Györggyel jelen van egy azóta országosan népszerűvé vált műfaj, az egy-egy műalkotást elemző-kommentáló Miért szép? (előbb rádiós, majd utóbb kiadói) sorozat megszületésénél, kibontakoztatásánál.
Ez az irodalmi kalandozás visszahat irodalomtörténet-írói munkásságára is. Juhász Gyuláról írt kismonográfiája (1968), majd Gellért Andor Endrét (1973) és Berda Józsefei (1982) bemutató kötetei az élet és az alkotások kölcsönhatásának a megmutatásával mutatják be az írókat. De a szélesebb irodalomtörténeti folyamatokra kitekintő, huszadik századunk prózaíróit elemző tanulmánykötete, az Álom, szecesszió, valóság (1973) is a művek mély ismeretét tükrözik.
Kókay György (Budapest, 1929 – Budapest, 2007)
Könyvtáros, irodalomtörténész. 1947-ben érettségizett Budapesten. A budapesti egyetem magyar-könyvtár szakán 1951-ben szerzett diplomát, és az OSZK munkatársa lett. 1963-ban került az Irodalomtudományi Intézetbe. 1963 és 1966 között ösztöndíjas aspiránsként készítette kandidátusi értekezését, amelyet azután 1968-ban sikeresen meg is védett A magyar hírlap- és folyóirat- irodalom kezdetei 1780-1795 címmel. 1966-ban lett az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd 1976-ban tudományos főmunkatárs. 1984-ben átvette a Bibliográfiai osztály vezetését, 1997 és 1999 között pedig a 18. századi osztályt is ő irányította.
Kutatási területe a felvilágosodás kori magyar irodalom-, könyv- és sajtótörténet. Részt vett a Jókai és a Bessenyei kritikai kiadás munkáiban is. Kókay György azonban elsősorban nem művekkel és alkotókkal, hanem könyvekkel és kiadványokkal (újságokkal, folyóiratokkal) foglalkozik, ezek művelődés- és társadalomtörténeti szerepét vizsgálja, és felméri a hatásukat. A magyar irodalomtörténet bibliográfiája c sorozat szerkesztője. 1972-től a Magyar könyvszemle felelős szerkesztője.
A legjelentősebbeket munkái: A magyar hírlap- és folyóirat-irodalom kezdetei 1780-1795 (1970), A magyar sajtó története 1705-1848 (1979), Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában (1983), Geschichte des Buchhandels in Ungarn (Wiesbaden, 1990), illetve ugyanez magyarul: A könyvkereskedelem Magyarországon (1997). Munkásságában egyaránt nagy fontosságot tulajdonít a forrásfeltárásnak és a történeti összegezésnek. Mindkét vonatkozásban példa értékű 1991-ben, A magyarországi könyvkereskedelem története címmel megvédett nagydoktori értekezése, melyben a kézzel írott, majd a nyomtatott könyvek magyarországi elterjedésének útját tárja fel a kolostori könyvtáraktól Mátyás király nevezetes gyűjteményén keresztül a 19- 20. század üzleti vállalkozásban terített könyvkínálatáig.
Ezen kívül nevéhez fűződik a Jókai-kiadások sajtó alá rendezése, szöveg gyűjtemények (válogatás a Magyar Hírmondó cikkeiből, 1981; Magyar folyóiratok programcikkeinek válogatott gyűjteménye, 1978; Levelek a magyar sajtóról 1780-1848, 1990) valamint érdekes résztémákat tárgyaló írások, mint például Bessenyei „áttéréséről", Napóleon proklamációjáról vagy éppen Lodovico Muratori „reformkatolikus" teológiai nézeteiről.