Nagy János 1732-ben Nagyváradon született. Iskolaévei után Győrben telepedett meg, s a jezsuita rend feloszlatása (1773) után e városban szolgált plébánosként, majd 1778-tól haláláig, 1803-ig a rábaközi Szany községben. Kortársai főként költőként tartották számon, s legsikeresebb kötete, a Nyájas Múzsa (Győr, 1790) országos hírnévhez juttatta. Egy egri szervita hitszónok, Szaitz Leó épp amiatt támadt rá egy kritikában, hogy papi személyhez méltatlan, erkölcsromboló és frivol verseket írt. A bírálat burkoltan nemcsak Nagyot célozta, hanem példaképét, az 1779-ben elhunyt, szintén ex-jezsuita Faludi Ferencet is, aki népszerűvé vált szerelmi dalaival valóban kitágította a magyar pap-költők kettős hivatásának határait. Nagy János egy pamflettel válaszolt ugyanebben az évben Az Oroszlány és a’ Nyájas Múzsa címmel, csúfot űzve a vitapartner keresztnevéből (Bécs, 1790), de Szaitz sem maradt adós egy szintén elég alpári gúnyirattal: Az Oroszlány revántsot ád a’ Nyájas Múzsának (Leopolis [Eger], 1790).
Nagy János Nyájas Múzsa (Győr, 1790) című kötetének címlapja (OSZK 815.549)
De vajon tényleg ennyire ártott az erkölcsöknek a kötet? Lehetett-e a szószéken kívül szórakoztató szándéka egy plébánosnak? Látni fogjuk, Nagy János semmiképp se a pogány erkölcsök szószólója volt, noha valóban tág baráti körrel bírt. Levelezett Révai Miklóssal, de a protestáns, szabadkőműves Pálóczi Horváth Ádámmal is. Nem volt kiemelkedő tehetség, de a vállalt feladatot jóízűen és szórakoztatóan teljesítette. Sosem fordult el papi hivatásától: könyvei borítóján „Szanyi Plébános”-ként tünteti fel magát,a falusi erkölcsökön őrködő pap szerepét egyesítve a szabadelvű világi íróval. Szaitz kirohanásait épp ez magyarázza: legalább titkolná pap mivoltát!…
Nagy János többször hiába folyamodott a győri püspökhöz, hogy legalább kanonoknak nevezzék ki. Talán jezsuita múltja, talán a világias irodalmi hírnév is óvatosságra intették felettesét – így aztán csaknem három évtizedig maradt falusi plébános. Igaz, abban a faluban, ahol a győri püspök nyaralni szokott. A régi egyháziak (bármely felekezetből) gyakran élénk kapcsolatot tartottak a felvilágosodás kori világi kultúrával is, de a katolikus elit nagy részét érzékenyen érintette a rendek feloszlatása. Nagy János tehát nem megrekedt, hanem mintegy menedéket kapott szanyi plébánosként. Talán ezért hangsúlyozza: a zűrzavaros időkben fontos ragaszkodnunk egy kicsiny társadalmi hatókörhöz, a saját gyülekezethez, a sztoikus derűvel szemlélt lehetőséghez. Hasonló a sorsa Kresznerics Ferencnek (1766–1832), aki Alsóságon (Celldömölk) szolgált plébánosként harminc éven át. Nyelvészeti munkásságáért a Tudós Társaság tiszteleti tagjának választották, ám még a gigászi Magyar szótár (1831) címlapján is megemlíti, hogy ő „szombatheli megyebéli pap”, „sági plébános, kemenesali esperest”. Nagy János nem vágyott ilyen babérokra. Írni, ezáltal szórakoztatni és nevelni szeretett volna, s ebben komoly sikereket ért el.
Kerényi Olaf 1939-ben összefoglalta az életrajz fő pilléreit, de Nagy János kapcsolatai még biztosan tartogatnak kutatni valót. Művei a Három veréb hat szemmel köteten túl aligha részei a köztudatnak. Mégis érdemes néhány versét újraolvasni, épp amiatt, mert az erkölcsök viszonylagosságát nyugati minták nyomán a hazai közönség számára is élvezetesen közvetítette. Az 1790-es években az egyik legismertebb olvasmány volt a Nyájas Múzsa, s a Gunyoló énekek hamar elterjedtek a kéziratos énekeskönyvekben (némelyiket még évtizedekig énekelték), s bekerültek a váci Énekes Gyűjteménybe, bár a szerző neve nélkül.
Nagy János levelezett Pálóczi Horváth Ádámmal (1760–1820), a dunántúli protestáns irodalmi élet vezéralakjával is. Horváth tíz verses episztolát küldött neki (kettő nyomtatásban is megjelent, sajnos Nagy levelei nem kerültek elő). Barátja, az ifjú Csokonai 1798–1799-ben Csurgón vállalt tanári állást, legkésőbb ott megismerhette Nagy munkáit, de akár korábban is, hiszen a Diétai Magyar Múzsa folytatásaképp tőle kölcsönzött címmel, Nyájas Múzsaként akart új lapot alapítani.
A Nyájas Múzsát egy fontos fordítás kíséri 1790-ben: az Udvari Kátó (szintén szanyi plébánosként jelölve az átdolgozót). Ekkortájt szinte minden „eredeti magyar mű” inkább fordítás vagy parafrázis, esetleg mindkettő; Nagy János is nagyszerű költőelődje, Faludi Ferenc örökségét viszi tovább. Balthasar Gracián című kötetét Faludi prózában magyarította, Nagy ezt faragja tovább disztichonokba. Az időmértékes verselést mintha nem érezte volna igazán sikeresnek, ezért a magyar hagyományba jobban illeszkedő, könnyebben megmunkálható anyag felé fordult.
A Nyájas Múzsa-kötetnek talán már a címet is furcsállották: nemigen tartozik egy idős falusi pap látókörébe sem a nyájasság, sem egy antik múzsa (aki ráadásul pogány és nő). A kötet elején, a Bé-mutató versekben szólítja meg:
Nyájas kis Múzsátskám
Kelj fel, útnak indúlj!
Ideje munkátskám,
Hogy már egygyet fordúlj!
Szanyból a veszprémi püspökhöz, Zsolnai Dávidhoz (1743–1810) visz az útja, neki ajánlja a költő a kötetet. (Egy kicsit furcsa, lévén az ő közvetlen felettese a győri püspök. A kötet mindazáltal Győrben jelent meg, a Streibig nyomdában, a korszak egyik legjelentősebb magyar kiadójánál.) A Múzsácska felelete:
Ha kérded, mit tudok?
Tudok énekelni,
Pásztor sípot fújok,
’S mikor meg kell lenni,
Sok rosz erkőltsöket
Ki tudok fütyölni,
’S az Érdemeseket
Ditsérni, betsűlni.
Tudok nyájaskodni,
És házasítani,
Búbokkal bajlódni,
Tántzra tanítani;
Az új Polgárokkal
Tudok keseregni,
’S tiszta Vénusokkal
Tisztán enyelegni. […]
Bár több illy Urakat
Találnánk Hazánkban,
Több ékes Múzsákat
Látnánk Országunkban! (7–9)
A Múzsa a gúny mellett örömteli perceket ígér. A költő főleg nyájaskodni akar, s az erkölcsnevelés csak mellékesen szerepel a terveiben:
Verset írtam, ’s írok
Tsupán kedvetekért
Hogy valamit én-is
Üdőt velek tölték,
Nevessetek tí-is,
A’ mint én neveték. (11–12)
A kötetet a félresiklott erkölcsök bemutatása, kigúnyolása jellemzi. Ezúttal nem drámai-szószéki hangon, sokkal inkább évődve, fricskázva s akár dalszerű köntösben. Néhány „pásztori ének” kezdi a sort Faludi, Révai, Gessner és antik előképek nyomán, ebben hangsúlyt kap az ókor óta fontos udvarellenesség és a vidéki élet dicsérete. A pásztortól útbaigazítást kérő vadász a városba hívná új ismerősét, de az váltig állítja, jobb falun élni:
[…] alatsony kunnyómba
Szinte úgy meg férek, ment vagyok esőktől,
(A’ mi nékem elég;) ’s fergeteg szélvésztől. [...]
Vajmi sokat veszt e’ költésben a’ város,
Kihez képest mező semmibe se káros!
A’ ki meg elégszik mezei éltében,
Bóldog sorsát lássa e’ Pásztor’ képében.
III. Pásztor ének: Az el tévelyedett vadász, Révai után (30, 34)
Nagy János hangsúlyozza, hogy műkedvelőnek tartja magát. Bizonyára kapott azonban némi értő kritikát műveire; Révain túl más írók is biztathatták. Ott voltak asztalán egy tehetősebb kortárs literátor, Sándor István munkái, aki a hazai művelődés egyik elhivatott háttérembereként támogatta Révait és másokat. Hogy személyesen ismerte-e Nagy Jánost, nem tudjuk, ám a szanyi plébános kétségtelenül Sándor István név nélkül megjelent fordítását vette alapul a Gúnyoló versek ciklusához: Rabnernek szatirái vagyis gunyoló beszédei […] (Pozsony, 1786). Wilhelm Gottlieb Rabener (1714–1771) porosz jogász és író a 18. század közepén alkotott, összegyűjtött művei 1771-ben jelentek meg. Nagy állítólag nem beszélt németül, s ha Sándor prózai fordítása nyomán dolgozott, kettős szűrővel számolhatunk.
Wilhelm Gottlieb Rabener (1714–1771)
A Rabner-fejezet egyik fő témája a ruházat, s jól rímel azokra a költői-prózai írásokra, amelyek végigkísérik a 18. századi Magyarországot. Két nemzedékkel korábban, amikor a régebbi magyar nemesi viselet kikerült a divatból, kérdéssé vált, hogy miként őrizzük meg azt, ellenállva a külföldi áruk és divatok befolyásának. A század végén ez a nemzethalál és a függetlenség elvesztésének témájával keveredik, hol komolyan, hol ironikusan (Gvadányi, Mátyási, Csokonai). A fejezetet nyitó versben:
Köz-mondásba vettük: Madarat tolláról,
Embert ismerhetjük az ő ruhájáról.
A’ ruha eszköze minden boldogságnak,
Tsak szép köntöst adjunk a’ balgatagságnak. […]
Húsz, harmintz esztendőt tölthetsz szolgálatban,
Fáradhatsz törvényes Haza hivatalban,
Más huszon négy óra alatt el készűlhet,
A’ módi ruhában, ki elődbe űlhet.
1. szatira: A’ ruházatról (75–76)
Ebből következik, hogy a társadalomban a leginkább tiszteletre méltó hivatás – a szabóké:
A’ kik szabják, ’s varják a’ Méltóságokat. [...]
Hogy a’ jó erkőltsek, az ész, és érdemek,
A’ szabónak szülő keze közt teremnek. (84)
A Rabener-gúnyversek másik fő műfaja érintkezik Nagy saját dalaival, a házasságról szóló tréfás tanításokkal. S noha költőnk papi személy, mellőzi a szokásos bibliai példákat. Forrását abban is követi, hogy racionális, polgári problémákat vet fel. A sorozat nyitó verse:
Azok ellen, kik ámbár magok vétenek a' Házasság' választásában,
még-is minden fogyatkozást az Egekre vetnek, mondván:
A' Házasságok Mennyekből rendeltetnek. (91)
Bizonyára normasértőnek tűnt egy plébánostól,hogy csakis magunkat okolhatjuk, ha rosszul választunk hitvest, s nincs benne isteni hatás. Mint írja, a keleti népek fátyolt viselnek, hogy elrejtsék asszonyaikat,
De ez nálunk talám a’ mint lehetetlen,
Úgy mind a’ két részről lenne tűrhetetlen,
Mert férfiak inkább rájok rohannának,
’S minden fedő fátyolt öszve szaggatnának. (100)
Nagy János ebben is az elfojtás káros hatását látja. Szerinte a párok találkozásának kitüntetett alkalmai nem elegendők: ha csak farsangkor látja egymást a fiú és a lány, bizonyosan elsietik a döntést, s végül a legrosszabbat hozzák ki magukból:
Nem lenne e tehát tanátsosabb ennél?
Ha olly szokás lenne minden némű rendnél,
Hogy a’ férfi a’ lány’ látogatásához
Ifjantan kezdene, ’s korán, szokna ahoz? (100)
A boldogtalan házasság ellen szólni sem papi szerep. A korai összeszokás, egymás jobb ismerete viszont az érzelmi alapú, polgáriasabb házasság felé mutat. Egy másik vers arra fut ki, hogy házasodjanak is fiatalon, persze a kellő előzetes ismeretekkel, mert akkor többet élnek majd együtt, jobban összecsiszolódnak. Ezek a felvilágosodás szavai: mások és önmagunk tisztelete, a tolerancia, amit költőnk az ifjúkori házasodás-eszménnyel ötvöz. Néhány szatirikus példa: az öregember, aki már a negyedik fiatal feleségét emészti el, vagy a hozományvadász orvos, aki özvegyasszonyokat vesz feleségül, majd hivatásából adódóan el-elteszi őket láb alól… Nagy az ifjakat inkább a verseskötet humorán keresztül szeretné tanítani, semmint papos szigorral. Meri engedni őket egymással lenni, amitől századok óta eltiltották őket. A házasság fetisizálása, a névmágia, illetve az azt övező fatalizmus a felvilágosodás mérlegén komikussá válik. Egy férfi például megfogadta, hogy csak Krisztina nevű nőt vesz feleségül (el is találta a legrosszabbat a kegyes név ellenére). Egy másik az első, vasárnap szembejövő hajadonnal akarta összekötni az életét. A templomajtóban egy rossz életű vénlányba botlott, akit így kénytelen volt elvenni.
Ám akár a laza erkölcs kritikájának tekintjük, akár kiegyenlítő, polgárias tendenciának – hogy végül az is társra talál, akinek erre nem volt esélye –, az ilyen választást mindkét költő kárhoztatja. Egy átalakuló társadalomképe villan fel, amely hátat fordít a kényszerű, butaságon alapuló boldogtalan házasságoknak.
A sorozatot Nagy János saját, allegorikus verse zárja le (Szaitz Leó alpárinak titulálta és kigúnyolta). A Gatya-tóról szól, amely Szany közelében, a Rába-parton fekszik. Állítólag Marcal folyamisten parton hagyott gatyájából keletkezett, akit Venus rajtakapott a Rába nevű „víz-kisasszonnyal”, s büntetésből változtatta tóvá a gatyát.
Érdekes, ahogy a porosz, 18. század közepi polgári, protestáns jogász versei fél évszázad múltán egy kis dunántúli falu plébánosának átköltésében válnak magyarrá. A korszak ellentmondásait jól tükrözi a kötet, amelynek elején a rendek feloszlatása miatti kesergés hallatszik, vagyis a jozefinista rendeletek iránti rosszallás, míg a kötet végére odakerült az 1790 elején elhunyt II. József búcsúztató verse – talán csak így jelenhetett meg a néhol kifejezetten pikáns gyűjtemény.
Két oldalkosaras buffán-szoknya egy 18. századi divatrajzon
A Gúnyoló ’s más víg énekek..., Nagy János saját kisebb költeményei a Rabner-szatírák tanulságait mintegy újramondják, szcenírozzák s még egy pár visszásságot nevetségessé tesznek. A divatcsúfolók szerint fölösleges dolgokat tanulunk el külföldről, s drága pénzért veszünk kacatokat. A buffánt (puffos szoknyát, fardagályt) Nagy szerint azért találták fel, mert akik azt viselik, feslett erkölcseik miatt hamar teherbe esnek, de a hatalmas építmény mögött észrevétlenül hordhatják ki gyermeküket… Ráadásul egyáltalán nem módi ruhadarab, a szakácsnék is ilyet hordanak. A dajkaságot is fölöslegesnek tartja, az anyák nyugodtan szoptathatnák a babáikat, ám ehelyett
Törpe kutyák a’ szobában
Ugatnak, és vizelnek,
De a’ gyermek’ sírásában
A’ Dámák részt nem vesznek. (190)
Itt szerepel néhány országos slágerré, közköltészetté vált vers: a farsangi dal, a Bakonyi Jutka! hol voltál, a közeli Pápa városának szépségeiről (lásd a veszprémi püspöknek szóló ajánlást…), továbbá a Bundás Geci házasodni régen akart már kezdetű tréfás házasító nóta, a Strassburger tánc dallamára. Tanulságuk közös: bátran nyájaskodjanak s bújjanak össze fiúk és leányok, ha örömüket lelik benne, úgyis házasság lesz a vége; hőseik felkerekednek, s a paphoz sietnek, hogy összeadja őket. Mert ennyiben a pap igenis felelős a jelen erkölcseiért. Akár úgy, hogy költőként az egyházi gyakorlattal olykor ellenkező álláspontot hirdet. Akár úgy, hogy a festők módjára mellékalakként beleírja magát a kötetbe: az ő feladata a házassági áldás. Ezzel Nagy János (Faludira és Révaira visszautalva) sokaknak példát adott a pap és a költő szerepének összehangolására. Alighanem Czuczor Gergely, Pázmándi Horváth Endre és mások is innen, e felvilágosodás kori falusi sikerkönyvből merítettek ihletet. Játékos, komolytalanul komoly világi verseikért mindannyian azt az áldozatot hozták, hogy papi karrierjük sosem ívelt magasabbra…
A szöveg bővebb változata a hévízi Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság gondozásában jelenik meg 2020 őszén
Az erény című kötetben (szerk. Tar Ferenc).
Csörsz Rumen István
Felhasznált irodalom
Csörsz Rumen István, A kesergő nimfától a fonóházi dalokig: Közköltészeti hatások a magyar irodalomban (1700–1800), Irodalomtudomány és kritika: Tanulmányok (Budapest: Universitas Kiadó, 2016).
Horváth János, A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig [1927] (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1978).
Kerényi Olaf, A magyar irodalmi népiesség úttörői I. (Nagy János, szanyi plébános élete és irodalmi munkássága), Pannonhalmi Füzetek 23 (Pannonhalma: 1939).
Közköltészet 3/B: Közerkölcs és egyéni sors, s. a. r. Csörsz Rumen István és Küllős Imola, Régi magyar költők tára: XVIII. század 15 (Budapest: Universitas Kiadó, 2015).
Nunquam autores, semper interpretes: A magyarországi fordításirodalom a 18. században, szerk. Lengyel Réka (Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, 2016).
Perger Gyula, „A »Nyájas Múzsa« és az »Oroszlány«”, in Doromb: Közköltészeti tanulmányok 7, szerk. Csörsz Rumen István, 121–144 (Budapest: Reciti Kiadó, 2019).
Weöres Sándor, Három veréb hat szemmel, 1–2. köt., mts. Kovács Sándor Iván, Weöres Sándor: Egybegyűjtött művek (Budapest: Helikon, 20103).
