Ahogy a következő 18. század végi radikális támogatáskérő gesztusokból látni lehet, a költők nem csak az édes anyanyelvükbe kapaszkodnak, hanem tőkés szimpátiát is igyekeznek szerezni különc életformájukhoz. A levelezéseket olvasva csak szorítani lehet értük, nehogy lemaradjanak, kiessenek, eltűnjenek, elkopjanak a kapaszkodásban. Nagy magyarságteljesítmény ez a kapaszkodás egyrészt. Az „adás” sem tekinthető éppen nemzetellenesnek másrészt. A kulturális-nyelvi alapkő letétele, a nemzet megalapozása: kapaszkodás és szerencsevadászat. „De maradjak a költészetnél, nevezetesen a Szózatnál: az nem lehet, hogy annyi szív.”
1798-ban Somogy vármegye határán több prominens költő üdvözölte a főispáni beiktatásra érkező Széchényi Ferencet, ugyanis április 6-án a vármegye főispánjává neveztetett ki. A grófot július 4-én iktatták be tisztségébe, ekkor többek között Pálóczi Horváth Ádám és Csokonai Vitéz Mihály köszöntötte; utóbbi épp akkor kapott tanári állást a csurgói gimnáziumban.
Csokonai, a kor egyik legjobb tollú költője nemcsak Széchényi főispáni beiktatására írt alkalmi verseket (A haza templomának örömnapja, A megkoszorúzott Virtus), hanem a gróf nejét is külön költeményben ünnepelte (Osiris és Isis). Úgy nyilatkozott Széchényi Ferencről és hitveséről, hogy ők voltak a legelsők, akik neki erőt adtak, és alkotásra bátorították.
Csokonai Vitéz Mihály
Néhány hónappal előbb már kérte a gróf segítségét, amikor 1798-ban arra készült, hogy folytatja a Péczeli József halálával félbeszakadt Mindenes Gyűjtemény című folyóiratot. A bátorítás természetesen anyagi természetű „buzdítást” jelentett. Amikor Csokonai február 13-án Komáromból megírta a Mindenes szerkesztésével kapcsolatos terveit, egyúttal bejelentette, hogy Kleist Tavasz című verseskötetének magyar fordítását tervezi megjelentetni, amelyet a grófnénak névnapja alkalmából ajánlana.
Azt, hogy Széchényi Ferenc milyen rangú patrónusnak számított a korban, jól mutatja, hogy mindezek után, amikor Csokonai összes költői műveinek kiadására készült, arra is felhatalmazást kért Széchényitől, hogy neki ajánlhassa a kötetet.
A’ Tavasz fordításának címlapja és ajánlása Festetics Juliannának
Széchényi Ferenc az Esterházy és a Festetics család mellett az egyik legnagyobb dunántúli nemesi család tagja volt. Olyan meghatározó mecénása a kor irodalmi életének, akitől a legtöbb író támogatást kért. Vályi Andrásnak például, aki a Magyarország Leírása című művének harmadik kötetét neki ajánlotta 1798-ban, száz forintot küldött tiszteletdíjul. Vályi egyik segélykérő levelében megjegyzi: „Jól tudom én azt, hogy Excellentiád az ilyen esedezésekkel mindenfelől ostromoltatik, s mint a méhek, úgy tolongnak a szűkölködők az Excellentiád könyörülő kasához.” (1798. március 10.)
Csakugyan, a családi levéltár a kérvények tekintélyes gyűjteményét őrzi. Efféle kölcsönök nem egyszer kellemetlen levélváltásra szolgáltattak alkalmat. Így, amikor Décsy Sámuelt, a Magyar Kurir című folyóirat szerkesztőjét Széchényi fölszólította a kölcsönzött jelentős összeg visszafizetésére, ezt a választ kapta:
„Felettébb megszomorodom, hogy Excellentiád, a ki másokkal az irigységig szokott jót tenni, másoknak ingerlésekre velem, mint a hazának leghaszontalanabb tagjával, úgy akar bánni. Míg élek, mindenkor bánom, hogy nemzeti nyelvünknek előmeneteléért csak pennát is fogtam kezembe.” (1793. december 6.)
Később a kölcsön egy részét letörlesztette. De hét év múlva könyörög, hogy mivel az előfizetők évről évre fogynak, a bécsi élet pedig mindinkább drágul, a még fönnmaradt, ezer forintot meghaladó összeget a gróf engedje el; amit az meg is tett.
A családi levéltár gyűjteményében olvasható az Esztergomban tanárkodó tudós nyelvész és költő, Révai Miklós 1797-es levele. Azt írja, minden baja onnan származik, hogy hajlandósága ellenére szerzetbe lépett, mert ettől fogva ezerfelé kellett küszködnie, hogy olyan életpályára jusson, amelyen „nyugalomban és jelesebben szolgálja hazáját”. Amíg azonban ezt elérte, más mindenféle nyomorúságba keveredett. Dolgozott az irodalom terén és belebukott. Győrben kilenc évig tartott fenn egy rajzoló iskolát, amire szintén ráfizetett. Ilyen adósságokkal jött Esztergomba is, éppen téli időben. Fizetését úgyszólván teljesen elnyelték tartozásai, úgyhogy alig bírt tengődni. Sőt nem volt elég, hogy rongyokban járt, hogy a szükséges könyveket sem tudta beszerezni, még hitelezőinek szidalmait is el kellett tűrnie. Révai levelében a következőt olvassuk:
„Kesergés, inség és tsaknem kétségbeesés az életem, a Magyar Literaturának űzésében naponként hűl buzgóságom, elhal minden elevenségem. Kegyelmes Úr! esedezem alázatosan, méltóztassék ezen inséges állapotomat kegyesen érző szívére venni. Elveszek egészen, ha tsak ollyan Nagyságok nem segítenek rajtam, kiket a Hazaszeretés a közjóért buzgódó jámbor fiakon való könyörületességre szokott indítani. Ezeknek számokban főképen a Kegyelmes Úrban vetem bizodalmamat. Méltóztassék kegyes jószántából valami segedelmet nyújtani, hogy tsak vagy egy részében is könnyebbüljön olly igen megszorult és elkeseríttetett állapotom. A Kegyelmes Úrnak nemesen gondolkodó Nagy-Lelke abban fogja gyönyörűségét találni, hogy Édes Hazájának bennem egy buzgón és hasznosan munkálkodó szolgáját fogja holtából ezen kegyes adakozásával új életre támasztani. Lekötelez magának egy olly jámbor szívet, a ki a háláadatosságot mind magában, mind nyilván holtig fogja legédesebb és legszentebb kötelességének tartani…" (Széchényiek családi levéltára: I. 9, III. 56)
Széchényi válaszát nem ismerjük.
Pálóczi Horváth Ádám és Széchényi Ferenc kapcsolata, és egy magyar nyelvű tudós társaság-tervezete egy jóval személyesebb és szorosabb főúr–tudós együttműködésnek tűnik, mint a hagyományos mecenatúra. Magyarországon a 18. század után még jó ideig az arisztokratákra támaszkodó, mecenatúrán alapuló kultúrafinanszírozás volt a meghatározó patronálási forma. Ez a kultúrapártolás a 19. századi európai kultúra jellemző formáihoz képest hagyományos, feudális típusú mecenatúrának tűnik, de olyan megbízásokra, kölcsönös szakmai együttműködésre is találunk példát, mint „egy magyar tudós társaság” alapítása.
Pálóczi Horváth Ádám
Pálóczi Horváth Balatonfüreden ismerkedett meg Széchényi Ferenccel. Széchényi Horváthnak szóló levelében kifejtette, hogy a költőket nemcsak munkájukban, de megélhetésükben is támogatni akarja. Néhány évvel később, 1792 utánról a további tudós-írói megbízások és közös munkák ismeretlenek kettejük között. 1793-ból kezünkben van két hosszú levél, az elsőben Horváth beszámolt egy Széchényitől kapott „földmérő munka” elvégzéséről, majd megemlítette nagy tartozását. És „könyörgött”, „hogy maga Excellentiád méltóztasson benne módot mutatni, hogy a kölcsönt eszemmel és két kezemmel leszolgálhassam” (1793. szeptember 24.). Horváth ezen további földméréseket értett; a gróf kutasi és soproni birtokainak felmérését kérte Széchényitől az adósság törlesztéseként – majd egészen 1798-ig nem tudunk több levélről.
Horváth Ádám és Széchényi elhidegülésének oka pikáns, Horváth házának feldúlásával kapcsolatos történet. Kapcsolatuk csak 1800 körül szakadt meg véglegesen, ami arra enged következtetni, hogy a konfliktus az inszurgens-kérdéshez (is) kapcsolódik. Az 1800-as somogyi inszurrekciókor a parasztokból verbuvált gyalogos csapatok Nagybajomnál fellázadtak, megölték német vezetőiket, és feldúlták, kifosztották a környékbeli portákat. Ennek a fosztogatásnak esett áldozatul Horváth háza is, és ezért kért kártérítést Széchényitől, aki nem tett eleget kérésének. Úgy tűnik, ez után a kérés után nincs kapcsolat közöttük.
Kazinczy Ferenc írja levelezésében, hogy a Kassán megjelenő Magyar Museumot részvét hiánya miatt be kellett volna szüntetni, ha a költségek fedezését Széchényi nem ajánlotta volna föl. Széchényi ezen felül a szerkesztőt, Batsányi Jánost is támogatta.
Batsányi János
Batsányi János költő, a Magyar Museum alapító szerkesztője, a francia forradalom eszméinek híve szintén kölcsönért folyamodott Széchényihez. Batsányit letartóztatták a Martinovics-mozgalomban való részvétel gyanújával. A perben tisztázódott ugyan, mégis egy évi börtönre ítélték a mozgalom feljelentésének elmulasztása és nyíltan hangoztatott elvei miatt. Börtönbüntetését a budai, majd a kufsteini börtönben töltötte. Szabadulása előtt ír Széchényinek. A kölcsön megtérítését csak abban az esetben ígéri, ha „valaha boldogabb állapotba jutna”. És hozzáteszi: „Ha előbb el kellene mennem az élők közül, hogysem eleget tehetnék kötelességemnek, enyhítse meg Excellentiádnak valamennyire ebbéli kárát az a gondolat, hogy, amint tőlem kitelhetett, én is igyekeztem szolgálni annak a Hazának, a melyért áldozatokat tenni Excellentiádnak szokássá vált.” (1796. szeptember 27.)
1795 után mind Széchényi, mind Festetics György kevésbé támogatta köréhez és egyszerre a szabadkőműves körökhöz tartozó írókat. Az addigi szoros együttműködéshez képest a jakobinus szervezkedés leleplezése, a szabadkőművesség betiltása, majd a résztvevők bebörtönzése után csak szórványos adataink maradtak a főúri támogatásokról. Ennek egyik fő oka lehet, hogy a főurak igyekeztek elkerülni a végleges császári-uralkodói kegyvesztést a Martinovics-mozgalom leleplezése után. A következő író- és költőnemzedéknek pedig már gyakran más eszközökkel kellett kivívnia országos tekintélyét...
Mészáros Gábor
Felhasznált irodalom:
Fraknói Vilmos és Soós István, Gróf Széchényi Ferenc: 1754–1820, 2. kiad, Milleniumi magyar történelem: Életrajzok (Budapest: Osiris Kiadó, 2002).
Kazinczy Ferenc, Levelezése, szerk. (I–XXI:) Váczy János, (XXII:) Harsányi István, (XXIII:) Berlász Jenő, Buda Margit, Cs. Gárdonyi Klára és Fülöp Géza, (XXIV:) Orbán László, (XXV:) Soós István (Budapest–Debrecen: 1890–2013).
Lengyel Réka, „Egy titkos, de azonban nem alattomban való nyelvművelő társaság”, in Magyar Arión, szerk. Csörsz Rumen István és Hegedüs Béla (Budapest: rec.iti, 2011), 33–39, http://rec.iti.mta.hu/rec.iti/Members/szerk/pha/06-Lengyel-MagyarArion.pdf.
Mészáros Gábor, „Tudós társaságok és donációs mecenatúra a 18. század végi irodalomban : Széchényi Ferenc mint Pálóczi Horváth Ádám patrónusa”, Irodalomtörténeti Közlemények 123., 6. (2019): 772–781.
Olofsson Placid, Gróf Széchenyi Ferenc irodalompártolása, Pannonhalmi füzetek 26 (Pannonhalma: Balatonfüredi Nyomda, 1940).
Szilágyi Márton, A költő mint társadalmi jelenség: Csokonai Vitéz Mihály pályafutásának mikrotörténeti dimenziói, Ligatura (Budapest: Ráció, 2014).
