A nehéz élet:
Verseghy Ferencnek (1757–1822) nem volt könnyű élete. Előbb szerzetesrendjét, a pálos rendet oszlatta fel II. József király 1786-ban, majd egy francia történeti munka fordítása miatt kellett védekeznie; katolikus lelkész, tábori pap, ám egy nehezen dokumentálható szerelmi viszony egy egykori apácával árnyat vet hivatására; cenzor szeretett volna lenni, ám végül a Martinovics-féle összeesküvésbe keveredett bele. Nemcsak a kátét terjesztette, de még a Marseillaise-t is magyarra fordította. Halálra ítélték, majd az uralkodó, I. Ferenc kegyelemből bizonytalan idejű várfogságra ítélte. 1794. december 11-én tartóztatták le, s csak 1803. augusztus 28-án szabadult. Bár rabtársa, Kazinczy Ferenc úgy emlékezett vissza, hogy a fogságban megtört („sírt, nyivákolt, szent énekecskéket énekelgete”), a csaknem tízévnyi fogság után – mintha mi sem történt volna – nagy energiával keresett magának megélhetést. Főúri gyermekek házi nevelője, József nádor magyar nyelvmestere, szerkesztő, korrektor, szótáríró, nyelvész, fordító, s nem utolsósorban költő, író. Életében csaknem ötven irodalmi és tudományos munkája jelent meg nyomtatásban, kéziratos hagyatéka tetemes.
A jakobinus összeesküvés fája, az egyik ága Verseghy
E fordulatos és gazdag pálya homályos részletei egyre tisztábban állnak előttünk. Doncsecz Etelka kiadásában immár hozzáférhetők Verseghy ismert levelei és a neki írottak is. A csaknem 1200 oldalas, mintegy 280 magyar, latin és német levelet tartalmazó kiadvány részletes jegyzeteket és a magyarázatokat tartalmaz Verseghy pályájáról és egyes döntéseinek aktuális hátteréről. Ezt az anyagot átolvasva végig lehet követni azt, amiképp egy egyházi értelmiségi elveszíti stabilnak hitt egzisztenciáját, amiként belekeveredik korának legnagyobb politikai botrányába, s ahogy megpróbálja kisiklott karrierjét visszaterelni egy olyan vágányra, melyen ha gazdagság nem is, legalább tisztes megélhetés várja.
Verseghy Ferenc Rusz Károly 1869-es metszetén
A nevelő:
A megélhetés egyik útja a nevelői pálya volt. A 19. század elején virágzott a nevelési irodalom, a tehetős családok igyekeztek minél képzettebb nevelőre szert tenni, hogy gyermekeik ne pusztán a gyakorlati tennivalókban legyenek járatosak, hanem egyszerre ismerkedjenek meg különböző nyelvekkel, a tudomány eredményeivel és a társas viselkedési szokások alapvető szabályaival, hogy a művelt úriember és kisasszony társasági erényeit különféle helyzetekben legyen képes csillogtatni, hogy a társadalmi ranglétrán ezen erények segítségével legyen képes mind magasabbra kapaszkodni.
Verseghy két ízben is nevelősködött. Előbb gróf Szapáry Jánosnak, a nádor főudvarmesterének Leopoldina nevű leányát képezte 1806 és 1810 között, majd 1811–12-ben a kilencéves báró Prónay Lászlót fogadta be házába. A két eset közül most a másodikra fordítjuk figyelmünket, mivel az jól dokumentált: Verseghy ott nem házhoz járt, hanem a szülők nála hagyták a gyereket, s levélben kértek tájékoztatást a fejleményekről. Bár Prónay László mindössze egy bő évet tartózkodott Verseghynél, a folyamatos német nyelvű levelezés az édesanya és a pap között mégis számos tanulsággal szolgál. Igen ritka ugyanis, hogy ennyire részletesen adatolva legyen az a pedagógiai gyakorlat, amiképpen egy főúri csemetét megpróbálnak jó modorra nevelni, hogy ilyen részletgazdagsággal olvassunk a nevelés mindennapi gondjairól-bajairól, anyagi feltételeiről.
William Hogarth: The Graham Children, 1742.
A helyszín:
Verseghy Ferenc önálló lakrésze Johann Ossitzky, a nádor ajtónállójának budai lakásában. Itt élnek még: Osstizky felesége, Marie, és gyermekei, Karl és Rosine. Az Ossitzkyékkal való együttlakás előnye, hogy Ossitzkyné főz és mos rájuk, hogy a gyerekek játszópajtásként használhatóak.
A szülők:
Az anya: Hirgeist Anna Verseghy egykori fogolytársának, Hirgeist Ferencnek a húga. Amikor 12-13 éves korában meglátogatta a budai várfogságban sínylődő rabokat, Kazinczy egyből beleszeretett, s plátói érzelmeit évtizedek múltán is táplálta. Ha másról nem is, arról árulkodik ez az eset, hogy a jakobinus foglyokra mély benyomást tett a lány, s a jelek szerint a kapcsolat később sem szakadt meg közöttük. Verseghyt is innen ismerhette, s nem véletlen, hogy nem az apa, hanem Prónayné intézte fia nevelésének ügyeit – ő állt meghitt barátságban az egykori államfogollyal, akit leveleiben testvérének szólított. Báró Prónay Simon, az apa rangon alul házasodott, s ez szintén Hirgeist Anna nem mindennapi tulajdonságaira (s nem is feltétlenül csak szépségére) utalhat. Ezen túlmenően a férfi élte a magyar arisztokraták életét: gazdálkodott birtokán (Magyarnándor), politizált és Bécsben múlatta az időt.
A gyermek:
Vásott.
A történet időtartama:
Rövid. 1811. június 9-én hagyták a szülők Lacit Budán, 1812 júliusának közepén váratlanul megjelent az apa, és magával vitte fiát.
A szakítás oka:
A források nem árulkodnak, hogy miképp romlott meg a bizalmi viszony Prónay és Verseghy között. Így aztán többféle értelmezés is elképzelhető. Lehetséges, hogy Prónaynak elege lett abból, hogy Verseghy és Ossitzkyék egyre-másra azt jelentik: nem jönnek ki a pénzükből, emelésre van szükség. Ekkoriban a pénz olyan gyorsan veszti értékét, hogy szinte napról napra követhető a levelek sorából. Verseghy mindössze két hete van együtt neveltjével, s már jelzi a bajokat: „De Kedves Húgom!” – írja az anyának familiáris stílusban – „Mihez kezdjünk a növekvő drágasággal?” A panaszok oly gyakoriak, s oly elemiek, hogy az ember szinte elképzeli a koplaló, egyre girhesebb bárófit. Miközben persze a pénz valóban veszített értékéből, ezt a vidéki birtokára húzódó Prónay Simon csak nehezebben és lassabban érzékelhette, mint a városi polgárok. Ilyeténképpen előfordulhat, hogy megerősödött benne a meggyőződés: Verseghy és Ossitzkyék fejőstehénnek nézik.
Egy másik lehetőség, hogy a lutheránus Prónay növekvő aggodalommal követte a katolikus nevelő tevékenységét. Verseghy magával vitte Lacit a templomba, bevezette lelki élete mindennapjaiba. Bár ebben az irányban is csak vakon tapogatózunk, mindenesetre tanulságos, hogy Verseghy után egy másik jeles korabeli entellektüelt alkalmaztak Prónayék Edvi Illés Pál személyében. Fiatalabb, tiszta a múltja és evangélikus.
Egy harmadik lehetőség sokkal banálisabb utat kínál. 1812 januárjában az apa futó látogatást tett fiánál, akit meglehetősen rossz egészségi állapotban talált. Az anya aggódva érdeklődő sorai mögött talán a bizalom elvesztése is ott bújik: vajon miért nem írt hosszú leveleiben erről semmit a nevelő?
S végül az is megeshet, hogy egyszerűen a nevelési elvek különböztek.
A verekedő gyerek:
Miután Lacit Budán hagyták, Prónayné pesti szállásukról már másnap érzékeny levelet írt, melyben érdeklődik az elválás hatásáról: „Megszokott már ott? Vagy egyáltalán sóvárog utánunk? Kerekednek a szemei, mikor Carlt vagy Sinit felelni hallja?” Verseghy válaszából az derül ki, hogy e szemek nem kerekedtek, hanem záporoztak belőlük a könnyek, ám a játékban hamar vigaszt lelt. Az már más kérdés, hogy miként. Idézem: „Este egy zsinórra, mint a lovakat, befogta Karlt, Rosit s még egy kislányt, aki épp Rosinál volt látogatóban, s a kötélállomásig hajtotta őket és vissza, fel és alá. Hogy hajlamait kitudjam, az első órákban szabad gyeplőn hagytam. Miközben a kocsit festette, a jelenlétemben ugratta és kötekedett Karllal, s nagyon találó, ugyanakkor csípős megjegyzéseket tett rá. A fiú sírva ment haza, de rábeszélésemre újra csatlakozott hozzá. [...] Az ostort Rosira és barátnőjére emelte, mintha kocsizna, olyat húzott rájuk, hogy piros foltok váltak láthatóvá testükön. [... A lányokkal] megbeszéltem, hogy menjenek oda hozzá. Alig értek azonban a közelébe, ő Rosi ostorcsapásoktól még piros kezét csalánnal kezdte el verni, úgy, hogy az felhólyagosodott.” Verseghy négyszemközt megdorgálta a gyereket, majd az anyához fordult: „Helyesen jártam el így, kedves Mama?”
Verseghy itt és a következő leveleiben a korabeli nevelési szakírók pontosságával adagolja, hogy mit miért csinál. Annak a híve, hogy a gyerek maga ismerje fel tetteinek következményeit, lustaságának káros hatását, kegyetlenkedéseinek hiábavalóságát. Laci hol sír, hol apatikus, miközben az őt nevelő pap folyamatosan manipulálja környezetét. A 18. század öröksége ez: az embert nevelni kell, hogy a benne természetétől fogva meglévő jóság felébredjen és megerősödjön. Csakhogy a neveltek képességei esetenként eltérhetnek, s a nevelő kötelessége, hogy felismerje a jeleket, s a megfelelő irányba terelje a személyiség kibontakozását. Idáig Prónay, Prónayné és Verseghy minden bizonnyal egyet is értett volna.
Abban viszont már nem biztos, hogy milyen hatással van a társaság az egyénre. Prónayné még az előkészületek idején ajánlotta Verseghy figyelmébe Jean-Jacques Rousseau nevezetes könyvét, az Emilt: „Túlságosan felkavart vagyok, hogy hízelegjek Önnek, de olvasta Rousseau Emiljét a nevelésről?” – kérdi a báróné. Majd így folytatja: „S ha mindaz a szép és igaz, ami Rousseau-ból csak álmodható, elérhető, akkor úgy érezzük, olyan szerencsénk van, amely ezer közül tán csak egynek adatik, hogy fiunk képzését egy igaz barátunkra ruházhatjuk!” Azaz: Laci volna itt Emil, Verseghy pedig Emil nevelője. Márpedig az így előirányzott nevelés éppen ellentétes irányú mindazzal, amire Verseghy törekedett: Rousseau a gyereket kiragadná a társadalomból, hogy természetes jóságát a társas szokások ne rontsák meg, míg Verseghy épp az idejekorán kezdett társas szocializáció híve, aki folyamatosan társaságba hordja neveltjét, aki folyamatosan társas helyzetekből szeretne morális tudást kicsikarni. Feltehető: egy év elegendő idő volt arra, hogy a vásott kölyök megjobbításának eme eltérő tendenciája kiderüljön a szülők számára is.
Emil észreveszi a civilizációt
A báróné megkérdezte, hogy ugyan olvasta-e Verseghy Rousseau nevelési regényét. Már hogyne olvasta volna, hiszen azt mindenki olvasta (vagy legalábbis mindenki ismerte) ekkoriban? Már hogyne olvasta volna, hiszen pár évvel korábban éppen Verseghy magyarított egy frenetikus német paródiát a francia regényről? A Gróf Kaczaifalvi László, vagy a’ természetes ember történetének hősét az apja húsz esztendős koráig vidéki elzártságban, természeti környezetben neveli, a társadalomba lépvén a fiatalember azonban mégsem lelheti meg boldogságát: szerelmi csalódásai után végül egy indiai pária leányának karjai közt köt ki. A hazatérő ifjú gróf végül visszatér az elzárt völgybe, ahol – mai szóval – kommunát alapít. Az eredetileg August Lafontaine-től származó, majd Verseghy által számos magyar poénnal, részlettel kiegészített alapgondolat ez: Rousseau-nak igaza volt, az ember valóban természeti emberként ártatlan, de Rousseau tévedett is, hiszen innen nincs visszaút a társadalomba.
Az ifjú Kaczaifalvi szerelmi csalódása
A báró olvas:
1812 késő tavaszán ül Prónay Simon a könyvtárszobájában. Verseghy regényét olvassa. Rögtön az elejefelé talál rá erre: „Tömve lévén a’ Grófnak [ti. az apának] feje az újjabb Filozofusoknak amaz elmefuttatásival, mellyekkel az emberi nemzetnek természetes állapottyát, minekelőtte polgári társaságokba öszvevonódott volna, lerajzollyák; valamint a’ régi poétáknak agyaskodásaival is, mellyekkel az emberi nemzetnek gyermekkorát mint legboldogabb aranyüdőket magasztallyák; könnyű volt neki arra a’ gondolatra jutni, hogy fiának természetes nevelést adjon, melly nélkűl nevedéke, az ő itélete szerínt, boldog nem lehetett. Meg nem gondolta ő, hogy az embernek természetéhez tartozik a’ tökélletesedésre való hajlandóság, és ama’ sorsának jobbítására késztető ösztön, melly őtet az oktalan állatoktúl megkülömbözteti, és hogy errenézve az emberi nemzet soha az úgynevezett puszta természetes állapotban nem élhetett, sem eggyügyű gyermekkorában örökké meg nem maradhatott.” Hogy én volnék az öreg Kaczaifalvi? Hülyének néz ez engem? Még hogy ökör, aki túl sok Rousseau-t olvas! Ezt nem hagyhatom! Nem szól a nevelővel testvéries viszonyban álló s érzékeny leveleket váltó nejének, hanem csomagol, s utazik Budára, hogy a városi romlottságból fiát kiragadja.
A kocsi elé fogott kislány sebei begyógyultak. Laci is ember lett valahogy.
Az írás forrásai:
August Lafontaine, Der Naturmensch, Halle: Johann Gottfried Ruff, 1799. (Letölthető innen.)
[Verseghy Ferenc,] Gróf Kaczaifalvi László, vagy a’ természetes ember: Történet, Pest: Patzkó Ferenc József, 1808. (Letölthető innen.) – Kritikai kiadása: Verseghy Ferenc Szépprózai művei, kiad. Béres Norbert, Csokonai könyvtár: Források 20, Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2018. (Megrendelhető itt.)
Jean-Jacques Rousseau, Emil, vagy A nevelésről, ford. Győry János, Neveléstörténeti könyvtár. Budapest: Tankönyvkiadó, 1957.
Kazinczy Ferenc, Fogságom naplója, kiad. Szilágyi Márton, Kazinczy Ferenc művei. Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2011. (Letölthető innen.)
Verseghy Ferenc Levelezése, kiad. Doncsecz Etelka, Magyar írók levelezése. Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2019. (A német nyelvű levelezés fordítása is Doncsecz Etelka munkája. – Megrendelhető itt.)
Vaderna Gábor
