Szontagh Gusztáv jegyezte fel, hogy egy késő éjjelen, a 19. század elejének Pestjén Szemere Pál éppen hazafelé tartott, amikor egy „carbonari” köpenyt viselő sötét alakot pillantott meg magával szemközt. Az amúgy is gyenge idegzetű Szemere egészen megrémült a haramiának tűnő férfitól, s gyorsan átsietett az utca túloldalára, hogy ne kelljen közvetlenül mellette elhaladnia. A sötét alak azonban hirtelen rohanni kezdett, s amint odaért hozzá, fegyvert szorított Szemere mellkasához, majd a pénzét követelte. Szegény Szemere – nem egy költő finom lelkének való az efféle fegyveres rablás – azon nyomban elájult. Így csak később tudhatta meg, hogy valójában nem rablótámadásnak, hanem a hazafelé tartó, igen jó kedélyű Kisfaludy Károly tréfájának esett áldozatul, aki mindössze a kapukulcsát szorította barátja melléhez. [1]
Szemere halálra rémül (Charles Raymond Macauley: Edward Hyde attacks Danvers Carew, 1904)
A Tatárok Magyarországban sikerével népszerűvé váló Kisfaludy, aki az 1820-as években az Aurora című almanach elindítását követően irodalmi vezérré vált, leginkább munkássága miatt került a figyelem középpontjába. Levelezése és későbbi visszaemlékezések alapján azonban magánéletének számos olyan részlete is megismerhető, amely izgalmasan árnyalhatja a szerzőről kialakított képünket. A következőkben ezekből a bohém történetekből emelnék ki néhányat.
Bár sohasem nősült meg, Kisfaludy számos szerelmi kalandjáról maradtak feljegyzéseink. Saját önéletrajzi levele szerint a katonaságot is egy leány szerelméért hagyta ott, de a házassági terve meghiúsult. [2] Később, amikor festőnek tanult Bécsben, sok időt töltött a színházban, mi több, egy színésznővel is hírbe került – legalábbis erről tanúskodik egy levél, amelyben tagadja az erre vonatkozó vádakat: „Ne hidd, akár mit mondanak felőlem – én sem theatrumi pictor nem vagyok, nem is voltam, sem komédiásnét nem szeretek[.]”[3] Nem sokkal ezután újra magyarázkodnia kellett: 1813-ban egy „nyilvánságos személy” gyermeke apjának vallotta, amit Károly az őt megrovó nővérének szintén tagadott, habár azt bevallotta, hogy a nő télen valóban járt a szállásán. [4] A levelet kiadó Bánóczi József szemérmetesen a függelékben közölte csak az ügy fontos részleteit:
Igaz, a leány bejött télen a kis szobába, de én látván, hogy oly nagy k–, megvetettem, a mint láttad és valóban nem volt képmutatás hozzá való viseletem; egyebet nem tudok felőle mondani, csak hogy nincs esze, hogy magának jobb patronust nem keresett.[5]
Hogy mi történt valójában, azt ma már lehetetlen kideríteni, azonban Kisfaludy közeli barátja, Hunkár Antal, akivel egy időben Pesten együtt lakott, azt jegyezte le róla, hogy kifejezetten a szűzies vonásokért rajongott, s akár egy apróság is elég volt, hogy azonnal kiábránduljon a szeretett nőből:
Szeretett ö nagy hévvel, de leg inkább 13 és 15 évesseket, azt állitván, hogy az első kézben a’ virág illata leg igazabb, és mennél több kézen fordul meg, annyi meg annyi idegen illatokban részesül az. De szerelme illyenkor ólly gyengéd, ólly ártatlan, gyermekies vala, mint azt csak Psyche mintájára lelke költőileg elé tudá varázsolni, és épen azért ezen fokozat tartós nem vala, mert a’ leg csekélyebb prosaicus szó vagy cselekedet által azonnal a’ fagyos pontra le szállott. [6]
Károly egy alkalommal kiköltözött a külvárosba is egy leány kedvéért, hogy abban a házban béreljen szállást, ahol az illető leány is lakott. Mikor azonban „istenasszonya” körében a legboldogabb lehetett volna, egy korai órán kitekintett az ablakon, s látta: „Az isten aszonyt a’ szemétre állani, szoknyáját egy kissé elébbre huzni. lábait egymástól el vetni és peselni!” [7] Kisfaludynak több se kellett, csapot s papot hagyva eljött a szállásáról, többé szóba sem állt a leánnyal, az hiába kereste.
Barabás Miklós: Kisfaludy Károly
Hunkár nemcsak barátja szerelmi életéről írt részletesen, de egy olyan esetről is beszámolt, amely szerinte valamilyen módon hozzájárulhatott a „Herculesi erővel biró” Károly egészségének megromlásához és korai, 1830-ban bekövetkezett halálához. 1819 egyik éjjelén Kisfaludy a váci utcai Hét Elector Vendéglőben igen kedvetlen hangulatban, egymagában vacsorázott. Egyszer csak betoppant Keglevich Miklós és néhány cimborája (köztük a híres Jósa György, akiről Jókai Mór az Egy magyar nábob Kárpáthy Jánosát mintázta). A korhely figurák inni kezdtek, s mivel látták, hogy Kisfaludy nem iszik, rászóltak: „Hát te miért nem iszol velünk? Vagy tán nem is tudsz már inni?” Mire Kisfaludy azt felelte: „[N]emhogy ezt meg nem iszom, de akár a’ boutelliát is mege[sz]em.” A korhely urak erre: „[S]zeretnénk ezt látni, könnyű azt el mondani[!]” Károly nem akarta szavát megszegni, hát megitta a bort, majd pedig fogta az üvegpalackot, és egészen szétrágta – annak ellenére is, hogy a szilánkok véresre vágták a száját. Károly másnap reggel mesélte el Hunkárnak az esetet, majd megjegyezte, hogy a legnehezebb feladat az üveg aljának szétrágása volt. [8]
Az imént idézett történetet Hunkár két évtized távlatából jegyezte le, majd az 1850-es évek végén szintén elmesélte egy társaságban, ám néhány részletet megváltoztatott. A második változat szerint az úri cimborák az erős italozás közben borospoharakat vágtak a földhöz „hunczut a ki meg nem issza” felkiáltással, mire Kisfaludy megelégelve a mulatozást azt kiáltotta: „hunczut a ki a borosüvegét megnem eszi”, majd leharapta a borosüveg nyakát és megrágta. [9]
Az esetről más is beszámolt, így a történet olyan változata is ismert, amely szerint az egész mögött egy fogadás állt, sőt Kisfaludy több alkalommal is megcsinálta az üvegevő bravúrt.[10] Maga Kisfaludy Károly is utalt erre egyik 1820-as levelében, ahol szabadkozott korábbi életvitele és felelőtlen tettei miatt:
Atyámmal való boldogtalan egyenetlenségem; melyben egyébiránt ártatlannak érzem magamat, minden házi rendet gyülöletessé tett előttem, s én vad mulatságokban kerestem emlékezetem eltompulását. De visszatértem – jobb érzésem elég korán mentett meg, és bizonyossá teszem, hogy nem fogok többé ... poharakat enni. [11]
Kisfaludy maga már poharakat említ, ami egyrészt valószínűbbé teszi a mutatványt (az üvegpalack vastag fenekének megrágásával talán csak ugratta Hunkárt, vagy a jelen nem lévő barát színezte ki később a történteket), másrészt a többes szám azt is megerősítheti, hogy többször megtörtént. Károly talán már katonaévei során találkozott ezzel a férfivirtust bizonyító mutatvánnyal, s ismerte a módját, hogyan lehet megrágni egy poharat anélkül, hogy maradandó baja történjék.
Tengeri levegői vihar (Magyar Nemzeti Galéria)
Érdekesek még a Kisfaludy írói munkamódszeréről fennmaradt források, különösen Hunkár Antal azon emlékei, melyek egy egészen sajátos szokást örökítettek meg. Eszerint Károly késő éjjel, akár rossz időben is, kijárt a Duna mellé ihletet gyűjteni:
Irt ö villám sebességgel si vena aderat, [12] illyenkor gyakran leg zordanabb időben is fel kelt éjfél után is tőlem vagy a’ magyar utczábol ki rohant a’ váczi töltésig, onnand fél kettőre vagy hajnal előtt 2 órakor hozzá fogott a’ munkához, és nem egyszer egy Ilka, vagy a’ Kérők egy nap alatt életet láttak. [13]
Habár érezhető némi túlzás a visszaemlékezésben, amely Kisfaludyt a romantikus zseni szerepébe állítja, Károly valóban nagy munkabírású, gyorsan dolgozó szerző volt, aki napok alatt megírt egy komplett drámát a színház számára. Az sem kizárt, hogy talán egy ilyen ihletett Duna-parti sétát követően tartott hazafelé aznap éjjel is, „carbonari” köpenyébe burkolózva, amikor megpillantotta az utca másik oldalára sebes léptekkel átsiető Szemere Pált.
Boldog-Bernád István, doktorjelölt az ELTE ITDI Magyar és Európai Felvilágosodás Doktori Programján. A 19. század első évtizedeinek irodalmi kapcsolatrendszerét kutatja különös tekintettel Kisfaludy Károly irodalomszervezői munkásságára, emellett a gótikus irodalmi hagyomány megjelenését vizsgálja a magyar romantikában, továbbá a fantasztikus irodalom.
[1] Szontagh Gusztáv, Emlékezések életemből, MTAKK, Tört. 2r. 11., 111b–112a.
[2] Kisfaludy Károly, Önéletrajzi levél, ford. Kerényi Ferenc = Kisfaludy Károly Válogatott művei, szerk. Kerényi Ferenc, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983, 850–852.
[3] Kisfaludy Károly Farkas Gábornénak, (Bécs, 1812.) = Kisfaludy Károly Minden munkái, kiad. Bánóczi József, Budapest, Franklin-Társulat, 1893, VI., 235.
[4] Kisfaludy Károly Farkas Gábornénak, Bécs, 1813. július 15 = Uo.,245.
[5] Kisfaludy Károly Farkas Gábornénak, Bécs, 1813. július 15 = Uo.,467.
[6] Hunkár Antal Visszaemlékezései és iratai, kiad. Hudi József, Pápa, Pápai Református Gyűjtemények, 2004, 163.
[9] Pajor István, Hunkár Antal és Kisfaludy Károly, ItK, 1895/2., 215.
[11] Kisfaludy Károly Gaal Györgynek, Pest, 1820. november 4., ford. Toldy Ferenc = Toldy Ferenc, A Magyar nyelv és irodalom kézikönyve a mohácsi vésztől a legújabb időkig II: A XIX. század költői, Pest, Heckenast, 1857, 261–262.
