„Mivel Czenki házomban senkinek kutyát tartani Gyermekeim miatt nem szabad, ugy ha idegeneké[t] […] a’ birtokos meg intése utána is másodszor is szabadon járni engedné, minden Czeremónia nélkül agyon löveltessenek, azon veszedelemnek eltávoztatására, mely magunkon v[agy] Gyermekeinken, midön a’ kertekben járnánk, könnyen meg történhetne”.[1]
Vajon miért okozott gondot, hogy a Széchényi Ferenc kiscenki (ma nagycenki) kastélyába érkező idegenek (vendégek?) veszedelmes ebeiket a ház körüli kertekben hagyták „szabadon járni”? Talán egy korábbi szerencsétlen eset vagy a főúr általános kutyagyűlölete miatt? Az idézett utasításából könnyen vonhatunk le messzemenő következtetéseket Széchényi rémesen bogaras személyiségére, illetve az állatjogok irtóztató hiányára vonatkozóan. Sőt a forrásrészlet az ekkor 13 éves Legnagyobb Magyar esetleges gyermekkori traumáinak – például egy durva kutyatámadás hatásának – pszichohistóriai vizsgálatához is frappáns kiindulópontként szolgálhat. Ezen izgalmas kérdések kielemzését azonban szívesen átengedem másnak, és a következőkben a szövegkontextus egy kevésbé feltűnő aspektusát, a „Czenki” kertek használatát emelem ki. Lehet, hogy a magyar arisztokratának semmi baja nem volt az ebekkel, valamint Pistát – ahogy az apja nevezte leveleiben legkisebb fiát – sem érte semmiféle bántalom, hanem a család egyszerűen csak nyugodt körülmények között, zavartalanul szeretett volna tartózkodni kertjében?
Ha más, a cenki kertről szóló eseteket figyelembe veszünk, feltételezésünk beigazolódik. A főúr számos alkalommal rendelkezik arról, hogy a kertbeli építményeket állítsák helyre, az egyes kertrészletek állapotát tartsák fenn, és amikor megindokolja kívánságát, mindig azt emlegeti fel, hogy megnyugvásra, gyönyörködésre vágyik, tehát rekreálódni szeretne. Korabeli kontextusban: a természetbe való rousseau-i visszavonulás ideális állapotát óhajtja.
„[A] mi pedig a Kertben tett Romlásokat illeti, sainálom, mert Ez az egy nyugodalmom és Gyönyörüségemnek Hele, azért kérem is az Urat igazíttassan vagy tsináltassan meg mindent Majus végéig, mert Junius első Napján már fönt akarnék lenni. – azért a födél föstést, és a 2 Kaput is készíttesse meg az Ur[…]”.[2]
„Schauernek irattam ujjonan, hogy a Fördö házomnál szükséges reparatiot tenné meg el jövetelemig, hogy még is nyugodalmomnak üdejét Kedvem szerént tölthessem, mert majd ugy is Majus elein Somogyban megyek Restauratiora”.[3]
Hegedüs János vízrendezési terve, 1789, részlet. MNL OL S 83 No. 103/1.
Mivel az ember ekkorra már uralja a természetet, magának teremt természetes (?) környezetet (angolkertet) – így tesz Széchényi Ferenc is birtokközpontjában az 1780-90-es években. Az angolkertben kialakítja a kívánatos természetutánzó elemeket – kanyargós utakat, csörgedező patakokat, ligeteket, réteket –, sőt ezek élvezetére egyéb, kevésbé természetes, de a természetbe beleolvadó pihenőpadokat, mulatóházat, fürdőházat is állíttat. A nemkívánatos természeti elemeket pedig távol tartja, vagy legalábbis törekszik erre: Széchényinek ugyanis – ahogy az idézett levelekben látjuk – a faggyal és a rendszeres árvizekkel is meg kellett küzdenie ahhoz, hogy „nyugodalmassan gyönyörködhessen” kertjében. Akadtak tehát a kutyáknál nagyobb veszedelmes erők.
Vízrendezési terv Nagycenk és Kiscenk környékén 1805, részlet. MNL OL TK 635.
Azt azonban (egyelőre) nem tudjuk, hogy a főúr a sok szigorú és sürgető rendelkezés után valóban megpihent-e kertjében, hiszen hétköznapjairól nem hagyott hátra naplót, leveleiben pedig nem számol be a kikapcsolódásról. A megnyugvás és a gyönyörködés tényleges időtartama mellett annak konkrét módját, tevékenységformáját is csak elképzelhetjük: elmélkedés egy kerti padon ülve a színpompás virágokat szemlélve? Séta a zegzugos, kanyargós ösvényeken a madarak csicsergését hallgatva? Ezeket az általános képzeteinket erősíti a kertet leíró alkalmi vers is, ismeretlen szerző tollából:
„Délröl az Övegh Ház nap nyugotra nézett,
melynek az ott állo Machina ád vizet,
ádnak sok Gyümölcsi, e’ kertnek jó izett,
a’ kastélhoz végh Ház két nyárfa közt vezett.
Elötte az Ikva folyo vize mellet
zöldellö Árnyik közt van egy szép épület,
melynél mulatságra nyugodalmat vehet
az Uraságh mikor tetzik? ebédelhett.
Itt egy föl vonyo Hid van az Ikva vizin,
mellynek allol ’s föllöl föstöt üllö székén,
jó mulatságh lehet a’ Rétek mellékin
hajozni is lehet, mind a’ Triest vizin”.[4]
A vers tehát szintén csak a mulatásnak (értsd: az idő múlatásának) általános lehetőségét villantja fel, és nem a főúrnak egy bizonyos közismert szokását. (Bár ez lehet pusztán megszokott szerzői pozíció, retorikai fogás is.) Az egyetlen konkrét tevékenységet Széchényi tollából a következő levélrészletben olvashatjuk, ez azonban szintén nem egy megtörtént esetről szól, hanem egy jövőbeli kívánalomról:
„Köszönöm az Urnak, hogy Anglus Kertemre vigyáz, Kérem siettesse, és hagygya meg a Kertésznek, hogy az Hídak, mind külömbformára tsináltassanak – Ez lészet [lészen] a pipázó helyjünk, a hol Verbötzynek ditsösségére le hordatom Az Ur által a Kellert, a Keeszet, és az Új vastag Commentariust”.[5]
Lehet, hogy Széchényi Ferenc „nyugodalma és gyönyörüsége” a pipázás és a vaskos latin nyelvű jogi kommentárok olvasgatása volt? Ezt kétségkívül megzavarták a bóklászó idegen ebek…
A főúr személyes visszavonulásának kevés konkrétumához képest a gyermek grófok kertbeli szórakozása – aminek zavartalansága az elsőként idézett utasítás alapján talán még a saját gyönyörködésénél is fontosabb – részletesen felfejthető a levelekből.
„Szeretném, ha az Kertésznek és Finkoirnak gondolatját meg fontolná az Ur, hogy lehet e a Czenki tekenyőss Béka To mellet, Tsiga helyet is rakatni? melly eránt nékem a Kertész irt”.[6]
A gyermekek valószínűleg a tóból kimászó teknősbékákkal is játszottak, ez indokolhatta, hogy ahhoz közel hozzanak létre csigakertet. A kertész ötletét a főúr támogatása nyomán meg is valósították, de úgy tűnik, a későbbiekben nem gondoskodtak róla elég lelkiismeretesen:
„Valjon Czenken mit tett Piláti a Csiga Kertel? melyben annit szedtek és dobtak Gyermekeim? talán aszt is tsak meg etedték, és octoberben Korpa Közé tenni el felejtették. – Tertzel, Király és Piláti tudnának errűl szollani, ugy a Tekenyöss Béka Torul is, és a Hidegséghi Halas Torul, szeretnék hirt hallani”.[7]
A részletből látjuk, hogy a csigákat „szedt[é]k és dobt[á]k”, tehát gyűjtötték és dobálták (?) a gyermekek, de hogy élő vagy holt csigákkal tették-e mindezt, nem lehet tudni (v. ö. állatbarátság kérdése). Ugyanakkor a dobálás más (kifinomultabb? „pallérozottabb”?) módjára, a kuglizásra is lehetőség kínálkozott a kertben:
„Hogy az Ur a vizöntést Kerteimből a Ganéjrakás által lehetöképpen távoztatni fogja, Köszönöm. Hanem, mivel leg veszedelmessebb hely a’ Kugli jádzó helynél vagyon, tehát ott kellene leg nagyobb gátot neki rekeszteni, és azon alkalmatossággal arra leg inkáb a Kertész által vigyáztatni, hogy a Fördő ház és szilva száraztó háznál lévő Zúgók Korán kinyittassanak[…]”[8]
Széchényi Fanny rajza a cenki sétáról, 1806. Széchényi Fanny albuma [lelőhely ismeretlen] Közli Bártfai Szabó op. cit. 427. Országos Széchényi Könyvtár Törzsgyűjteménye.
A kuglizás kapcsán azonban újabb kérdések merülnek fel. A levél keletkezésekor a húsz év körüli István és Pál, vagy Széchényi Ferenc idősebb gyermekeitől született unokái játszottak a kuglikkal? Vagy esetleg csak egy régi, és már ki nem használt funkció alapján maradt meg a kertrészneve? Széchényi Ferenc a kuglijátszó helyet akarta-e óvni vagy a közelben levő veteményes kertet? Tehát – közhelyessé téve a problémát – a kellemesség vagy a hasznosság elve vezérelte-e, amikor előírta a gátak szabályozását?
Mindenesetre az arisztokrata nélkülözhetetlennek tartotta, hogy gyermekei számára megfelelő szórakozási lehetőségeket nyújtson a kert. Bár ő maga ritkán tehette meg, hogy elvonuljon birtokközpontjába, az ifjak kiscenki tartózkodását nagyon támogatta:
„Hogy az idén Czenket nehezzen látom fel kell Istenemnek ajánlani, Örvendek mindazon által azon, ha az Ur Gyermekeimmel abban kedveket Tőltik”.[9]
Kívánalmaiból nevelési elvei is felsejlenek:
„Gyermekeim hogy többször Czenkre ki menynek azért akartam, hogy levegőt váltosztassanak…[10]
„Mihent tartoss jo Üdö lesz, Szeretném, ha Gyermekeim Czenkre mennének. […] Magok közt ritkán, és ne henyéljenek, inkább ugorjanak, és Lármázzanak.[11]
Valószínű „örvendett” a gróf jószágigazgatója következő híradásának:
„Mi is mind nyájan frissen vagyunk, a’ Két Kis Grófok [Pál és István – M.B.] ollyak mint a’ Szarvasok, már most az üdő enyhült, hol Lovakon szánkáznak, hol magok, a’ Kis Szek[e]rek helett Szárnyok lévén azt huzigállyák”.[12]
A felszabadult csúszkálást, lovacskázást, csigázást és kuglizást kétségkívül lehetetlenné tette néhány, kéretlenül a kertben kószáló kutya. Márpedig a gyermekek játékának zavartalansága,úgy tűnik, mindennél fontosabb volt Széchényi Ferenc számára. A kegyetlen ebgyilkos főúr más megvilágításból tehát „modern” elvek mentén nevelő gondoskodó apaként, illetve kifinomult kedvteléseknek áldozó,felvilágosult nemesként mutatkozik meg előttünk.
Válogatott irodalom:
Bártfai Szabó László, A Sárvár-Felsővidéki gróf Széchényi család története, II., 1733–1820, Budapest: Kir. Magyar Egyetemi Nyomda, 1913.
Adrian von Buttlar, Az angolkert: A klasszicizmus és a romantika kertművészete, Budapest: Balassi, 1999.
Pukánszky Béla, A gyermekkor története,Budapest: Műszaki, 2001, 113–114, 119–127, 136–139.
Linda Pollock, A gyermekekkel kapcsolatos attitűdök, in Vajda Zsuzsanna, Pukánszky Béla szerk., A gyermekkor története, Szöveggyűjtemény, Budapest, Eötvös, 1998, 181–183, 190–193.
Deméné Mohay Borbála az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium történelemtanára és az ELTE ITDI Magyar és Európai Felvilágosodás Doktori Programjának hallgatója. Kutatási területe Széchényi Ferenc cenki kertje és (kert)esztétikai ízlése.
[1] P 623 – A sor. – II. köt. – 4. sz. (117. cs.) C) No. 36. 1804. Széchényi utasítása Kocsihoz, 123. f.
[2] P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) (d. n.)
[3] P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) 1800. márc. 15. Pest, Széchényi Paphoz; Lásd még: P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) 1800. febr. 9. Pest, Széchényi Paphoz. P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 46. (38. cs.) 7. 1787. júl. 4.
[4] OSZKK Quart. Hung. 556. 26—28. versszak
[5] P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs.) 1789. ápr. 20. Bécs, Széchényi Paphoz
[6] P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) 1799. máj. 14. Gráz, Széchényi Paphoz.
[7] P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) 1801. jan. 4. Pest Széchényi Paphoz.
[8] P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) 1812. jan. 28. Bécs Széchényi Paphoz.
[9] P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) 1807. máj. 17. Pest, Széchényi Paphoz
[10] P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) 1795. jún. 29, Carlsbad, Széchényi Paphoz; Lásd még P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) 1795. máj. 25. Széchényi Paphoz
[11] P 623 – A sor. – I. köt. – 10. sz. – No. 26. (36. cs) 1806. ápr. 16. Pest, Széchényi Paphoz
[12] P 623 – A sor. – VIII. köt. – 20. cs. – 43. (314. cs.) f. 27; Pap Széchényihez, Kiscenk, 1800. jan. 16.
