Kováts Sámuel író és prédikátor egy Horváth Ádámhoz írt versét a következőképpen kezdi:
Be nagy boldogság Horváthom! olly feleséggel birni,
Ki, ha magad nem érkezel, képes verseket írni…
Hogy ilyen feleséggel bírni mit jelenthetett akkor, azt csak rekonstruálhatjuk, s az eredményből ki-ki vonja le maga a következtetéseit, ha akar, fogalmazzon meg maga imperatívuszokat.
Pálóczi Horváth Ádám a legsokoldalúbb írók-költők egyike a 18. századi magyar irodalomban. Versein, dalköltészeti programján túl jogi, politikai, nyelvészeti, történelmi, pszichológiai és természettudományos írásai is fennmaradtak. Szervezője a magyarországi szabadkőművességnek, irodalmi köröknek. Csokonait elsők közt támogatta irodalmi ambícióiban. Mindemellett korabeli botrányhős; nőügyei okán is állandó beszédtémája volt az irodalmi és helyi nemesi társaságoknak.
1808-ban válás nélkül, ahogy mondták „ágytól és asztaltól” költözött külön második feleségétől, és vette el Kazinczy Klárát, a költőnőt, akiről a fent idézett vers szól.
Mindezt megelőzően Zala megyében először Horváth Ádámnak és első feleségének, Oroszy Juliannának volt házasságbontó pere – a feljegyzésekből arra lehet következtetni, hogy a feleség által elkövetett házasságtörés miatt. A válópernek külön érdekessége, hogy Horváth a bírák előtt csókkal búcsúzott a nőtől. (A válóperről bővebben ír Németh László Sándor: A házi szövetség felbontása című cikkében a Holmi 1999. júniusi számában.)
A 18. század végén a társadalom felsőbb rétegeiben a nemesség és a polgárság körében már találkozhatunk polgári peres válási ügyekkel, a parasztság körében ilyesmire nem is igen mertek gondolni. A vallási előírásokra épülő patriarchális nemesi szemlélet egyértelműen elítélte a válást, mely jogi nehézségekkel, költségekkel, meghurcolással járt; mindazonáltal a házasokat a szégyen és a közvélemény ítéletétől való félelem is visszatartotta.
Horváth még 1793-ban, a válás évében feleségül vette Sárközy Jusztinát. Jusztina unokabátyja, Sárközy István, Somogy megyei alispán, Horváth debreceni diáktársa egy Kazinczy Ferencnek szóló levelében több mint tíz évvel a válás után is neheztelve, indulatosan nyilatkozik az egykori barátról:
„Horváth Barátunk Zala Vármegyébe a’ Götsejségen Petri [kere]szturba lakott (melly Jószágát [értsd: birtokát] ő azért szerzette, hogy második Feleségével együtt laktába botránkozás kövévé vált, Szoba Leányával azután pedig most emlitett 3dik Feleségével copulation előtt, el rejtezhessen némellyek szeme elől).” (Sárközy István Kazinczy Ferencnek, Nagybajom, 1821. február 11.)
Az említett harmadik feleség Kazinczy Klára volt, akit Horváth Ádám szegény, többgyermekes családból 1806-ban vett magához és fogadott örökbe abban a hiszemben – és itt jön az első nagy bulváros csavar a történetben –, hogy az ő gyermeke.
Az 1810-es években Horváth Ádám falun élt a Nyugat-Dunántúlon, Nagybajomban és Petrikeresztúron. Korábbi ambícióihoz képest az aktív irodalmi közegtől elszigetelődött, már nem volt részese az irodalmi nyilvánosságnak. Zala vármegyében azonban olyan irodalmi kört hozott létre, amely lokális szinten igen jelentős lehetett – erőteljesen hozzájárulhatott a regionális irodalmi élet kialakulásához, az új verselési formák elterjedéséhez, a női költészet létének elfogadásához. A rövid életű „Göcseji Helikon” Horváth halálával föl is bomlott. A költőkör szerzői közül épp Kazinczy Klára kapott lehetőséget arra, hogy a Keszthelyi Helikon ünnepségein versét fölolvashassa, s ő az egyetlen, akinek egy verse nyomtatásban is megjelenhetett.
Amikor Kazinczy Ferenc a költő feleségről tudakozódik (Klára egyébként nem rokona Kazinczy Ferencnek), Horváth a következőt írja:
„Atyává lennem a’ két házasságom közé szorúltt roved időben volt szerentsém […] Kazinczy Klári, a’ kirül tudakozol, az én Leányom, ki Téged’ szer felett betsül, ‘s a’ mennyire az imádás embert illethet, tsaknem bálványoz: ő lessz nekem tsekélly szerzeményimben egyik örökösöm; által irtam már őtet a’ Kazinczy János Familiájábúl magaméba, Testamentmomban is.” (Pálóczi Horváth Ádám Kazinczy Ferencnek, 1814. június 13.)
Későbbi levelében, miután már megtudta, hogy Klára nem a lánya így ír Kazinczynak:
„mert ha elébb meg-tudhattam vólna, hogy nem az ő, a’ kinek én véltem tsak ez előtt esztendővel is; (míg az Annya, haldoklásakor tudtomra nem adta) régen feleségemmé tettem vólna őtet; megpróbálván amattúl a’ törvényes Divortiumot; másodszer[!] is: – Ebbül elképzelheted, mibűl álló lessz a’ Román; a’ mit maga Klári sem tudhat addig mig az Atyja él.” (Pálóczi Horváth Ádám Kazinczy Ferencnek, 1818. szeptember 30.)
1817-ben Kazinczy Jánosné, Klári édesanyja halála előtt bevallotta Horváthnak, hogy Klári mégsem az ő lánya. Így 1818. augusztus 12-én feleségül vette nevelt lányát. A házasság célja, hogy Klára jövőjét biztosítsa. „hogy azokban, mellyekben őtet örökösömnek szántam, e’ tettemmel is bátorságossá tegyem”. A történet sokadik csavarja, hogy Klára édesapja Kazinczy János, Horváth Ádám diákkori barátja, kinek bevallása szerint szívességet tesz lánya nevelésével.
Természetesen a nevelt lánnyal való házasság még az itt kifejtett zavarba ejtő részletek ismerete nélkül is botrányosnak számított, bár a részleteket az irodalomtörténet jótékony homálya fedte.
A Klárával kötött rövid házassága után 1820. január 28-án Horváth Ádám meghalt. Özvegyen, férje halála után, a költőkör széthulltával, Kazinczy Klárának úgy tűnik, nem volt versírásra ösztönző motivációja; a magány időszakában már csak két gyászverset és egy talán kikosarazó verset írt (az egyik gyászverset Kisfaludy Sándor ihletésére). Özvegysége másfél évtizedét férje hagyatékának rendezgetésével töltötte, életének utolsó ismert adata, hogy 1835. március 24-én átadta Döbrentei Gábornak a kétkötetnyi kéziratot, ajánlva „a Mélt. S Tek. Tudós Társaság vizsgálata alá, hogy őket az örök semmiségtől megmentené”.
Alighanem árnyalatnyi különbség mutatkozik meg a reformkor híres írója, Fáy András magánélete és a nőknek szánt közéleti szerep között, mely szerepben szerinte a nő nem jelenhet meg a társadalomban, mint független egzisztenciával bíró személyiség, életének középpontjában ugyanis a férjnek kell állnia. Fáy András történetét felidézve pontosabb képet kapunk a kor valódi nemi erkölcséről.
Nem volt ismeretlen tény, hogy Fáy András a reformkor meghatározó prózaírója, publicistája, Kossuth lapjának, a Pesti Hírlapnak állandó szerzője közéleti és szépírói tevékenysége során is foglalkozott a nőnevelés kérdésével, és az 1810-es években nevelt lányaként magához vette Sziráki Zsuzsannát, majd az évek múltával feleségül vette a fiatal lányt. A házasságot egyébként gáláns gesztusként értelmezte a közvélemény (pl. Karacs Teréz, Fáy András megnősülése, Fővárosi Lapok 1886. június 3., 153. szám, 1119). Völgyesi Orsolya tanulmánya azonban remekül érzékletesen exponálja a kényesebb részleteket Fáy házasságának történetéből.
Az egész történetet finoman szólva árnyalni látszik Sipos Pál fóti esperes levele, amelyet Fáy életrajzírójának, Badics Ferencnek írt. A református esperes beszámolója szerint Fáy mint szolgabíró Veresegyházán lakott, és gyakran látogatott át Fótra, ahol igen jóban volt az akkori lelkésszel, Peterdy Józseffel. A beszámoló szerint itt látta meg Sziráki Juditot, akit az anyja engedélyével hazavitt, ám néhány hét múlva megpillantotta Judit testvérét, Zsuzsannát, aki „Judithnál formásabb volt”. Juditot hazaküldte, Zsuzsannát magához fogadta nevelt lányaként.
A lány alig volt 16-17 éves, amikor nevelőapjától teherbe esett, ezért Fáy a lányt Bécsbe vitette szülni. Fáy András fia, Gusztáv hároméves volt, amikor Fáy elvette gyermeke anyját. A házasságot egyébként Fáy testvére, László őrjöngve fogadta, és azzal fenyegette, hogy lelövi testvérét, ha belép a házba.
Az egyik Fáy-életrajz (Karacs Teréz) szerint még házasságkötés előtt megszületett a második gyermek, akit Fáy, Sziráki Zsuzsi könyörgése ellenére dajkaságba adott, és aki ott rövid idő múlva meg is halt. Az életrajzból úgy tűnik, Fáy titokban akarta tartani a házasságot, és a közvélemény egy Pest megyei közgyűlésen szerzett róla tudomást, amikor a lelkészek nyilvánosan felolvasták a frissen egybekeltek nevét.
Fáy gyermeküket Nagy Gusztáv néven anyakönyveztette, és évekig nem ismerte el törvényes fiaként, azonban1827-ben egy ingatlanátíratási dokumentumon már a Fáy Gusztáv név szerepel.
Végrendeletében arról határoz, hogy felesége Pestről költözzön fiához gombai birtokára. A nagy kérdés, hogy Fáy vendégköre, barátai mit tudtak és miként vélekedtek arról, hogy nevelt lányával él együtt, s tőle van gyermeke. Ahogy Völgyesi Orsolya írja, erről megbízható forrás nem áll rendelkezésünkre, ’30-as évekbeli levelezéséből azonban kiderül, hogy a rokonok és barátok magától értetődőnek fogadják el az asszony és a gyermek új pozícióját.
Mészáros Gábor
A Horváth Ádámról szóló részben főként S. Sárdi Margit (A Göcseji Helikon költőnői, Universitas Kiadó, 2002), Fáy Andrással kapcsolatban pedig Völgyesi Orsolya (Völgyesi Orsolya: Fáy András „különös házassága” = Uő, írók, szerepek, stratégiák, Bp. Ráció, 2010, 187–198.) kutatásait használtam fel.
