Vajon eszébe jutott-e valaha bárkinek is, hogy megírja a budapesti szabók XIX. századi történetét – a reformkori magyar irodalomra kitekintve?
A közfelfogás a szabókat a béketűrő emberek közé sorolja, akik inkább a ruhaszövetekkel és a szabásmintákkal, a kuncsaftokkal meg a centiméterrel foglalkoznak, mint bármilyen fegyverekkel, értve azok átvitt vagy valóságos voltát. Még a magyar népmesék vitéz szabólegénye is a furfangjával győzi le az óriásokat és hozza vissza a pokolból a király anyósát. De hát szükség törvényt bont, s néha előfordult az is, hogy kakaskodva egymásnak estek, ha a gazdasági érdek úgy kívánja – igaz, céljaikat ők is magasztos eszmékbe öltötték. Az 1820-as évek végén például Kostyál Ádám és Klasszy Vencel pesti szabómesterek konfliktusa borzolta a hazai újságolvasók kedélyét. Az események önérvényesítő szálát többen feldolgozták már, utoljára 2008-ban Lukács Anikó.
1829. február 12-én volt I. Ferenc születésnapja, s ebből az alkalomból Rudnay Sándor hercegprímás köszöntő istentiszteletet tartott Pesten. A Hazai és Külföldi tudósítások híre szerint a főpap részben ezüsttel hímzett római szabású veres köntösét, illetve kíséretének ruháit Kostyál Ádám pesti szabó mester készítette. Nem sokkal később a Tudományos Gyűjtemény egészoldalas cikket közölt arról, hogy Kostyál a lap korábbi számában olvasott egy Párizsban tartott magyar estről – amelyről Fekete Gáspár, az Apponyi-grófok nevelője tudósított –, s ennek hatására egy magyar férfi és női öltözetet tervezett, ezekről rézmetszetet is készített.
A Tudományos Gyűjtemény 1829. februári számából
A női viselet növényi eredetű anyagokból állt, keleti szokás szerint gazdagon díszítve arany és ezüst varrásokkal, kiegészítőkkel. A férfimente gallérja díszes párducbőrből, a kalpag nyestbőrből készült s kócsagtollal volt díszítve. Kostyál után nem sokkal kezdte saját pesti üzletkörét kialakítani Klasszy Vencel is. A Hasznos Mulatságok kishírei alapján ugyancsak nemzeti öltözetet készített, amely egy másik bujtatott reklám szerint az „ázsiai fénynek részese”, s mindezt a Tudományos Gyűjtemény mellékleteként adott színezett kőrajzokkal is bizonyította. A bomba 1831. szeptember 2-án robbant, amikor a Hasznos Mulatságok névtelenségbe burkolózó szerzője szemlézte a Tudományos Gyűjtemény júliusi számát, s lerántotta a leplet Kostyál Ádámról: ő csak egy német szabó, aki magyar öltözetek készítésébe ártja magát. Hiába fog cifrább (divat)képeket a világ elé bocsátani, nem mondhat véleményt a magyar mesterekről, mert „Ez volna nemzetünknek legmélyebbre süllyedése, ha még ebben is egy német szabó kénye alá volnánk vetve”. Ezen a ponton érdemes kicsit a két családnéven eltöprengeni, valamint a következő, a Honművész1834-i évfolyamában közreadott kishíren: „Sz. Péterváratt a’ 22 foknyi hidegség mellett olly számos mulatóktól látogatott ujesztendei álarczos mulatságban […] az udvari dámák amaz uj nemzeti öltözetben jelentek meg, melly a’ czárnak utóbbi névnapjától fogva az udvarban divatba hozatott. […] Valljon szebb lehet-e ez a’ nálunk is annyira elfelejtett magyar öltözetnél?!” (A világ bonyolultságára utal, hogy a következő lap egy színezett divatkép, amely az aktuális párizsi női divatot mutatja.)
Párizsi női divat a Honművész 1834. február 13-i számából
Ez a német-szabó-maradj-a-kaptafánál fordulat azonban nem rázta meg Kostyált, aki a Hazai és Külföldi Tudósítások 1835-ös évfolyamában szinte ornitológiai pontosságú hirdetést, valójában megrendelést adott közre. Kérte a vadászatban gyönyörködő „hazafi” urakat és polgárokat, amennyiben leterítenek egy bíborgémet – „(ardea purpurea Lin. Purpur Recer) hosszú hegyes orra sárga, felül barnás, szemszélei sárgák, közepe fekete, nyakfedő tollai sárgák, mindkét oldalán a’ nyaknak ’s a’ nyakszirton fekete tollakból álló vonás megyen főtül kezdve a’ törzsökig, begye alatt csüggő hosszas tollai fejéres hamuszinüek, a’ fejtető hátulsó résziből vagy tarkóbul egy szál hosszú pompás fekete toll mereng, testét fedő tollai sárga ’s barnák, hosszú lábai feketék” – vagy egy „vak varjú-gémet” – „(ardea nycticorax Lin. Nacht-rohrdrommel) orra vastag, ’s középszer hosszú, szemkerűlete vörös, közepe fekete, fejtetőjét, valamint hátát is végig setét-zöld toll borítja, szárnytolla hamuszinü, nyaka és mála (egész hasalja) fejér, lábai hosszak és barnák. – A’ hím koponyája hátulsó résziből 2 vagy 3 hosszú pompás fejér toll nyulong, mellyeket, midőn haragszik, egyenesen az ég felé torzaszt” –, vigyék el neki, s ezért a két madár élőhelyét is precízen megadta. Mivel tollaiknál, írta tovább, a magyar díszköntöshöz szembájolóbbat nem is lehet találni, hajlandó fizetni is értük, különösen a feketékért, a fehérekért kevesebbet, de megfelelő hosszúak legyenek, figyelmeztette azért a hazafi urakat. Nem is csoda hát, hogy még ez évben prémes bekecseket, dolmányokat, Árpád köntösöket, a pesti polgárkatonák közül pedig a „lovag polgár”-ok nyusztprémes mentéjét, búzavirágszín posztónadrágját, s a gyalogpolgárok dolmányát, meggyszín nadrágját ábrázoló metszeteket tett közzé. Barabás Miklós Buttler Jánosról, Batthyányitól, Széchenyiről és másokról készített festményei lehetőséget teremtenek a tűnődésre a nemzeti (dísz)viselet öntudatépítő szerepéről, az általánossá tételének anyagi akadályairól, valamint a Kárpát-medence prémes ragadozóinak és vízimadár állományának az eltűnéséről, mindezzel összefüggésében pedig külső megjelenés és belső értéktudat ellentmondásain elgondolkodva.
De mindezt a refomkorban még nem érezték, az előrelátás képessége pedig legtöbbször csak akkor támad fel, amikor már rég késő. Az esetnek a perpatvaron túli érdekességét irodalmi vonatkozása adja. Lukács Anikó felveti ugyanis, hogy lehetséges, Kostyál, de talán Klasszy is írástudatlanok voltak. És valóban: a rendelkezésre álló szűkös forrásanyag alapján is ellentmondás fedezhető fel Kostyál iskoláztatása, valamint az idézett madárleírások, de főleg a Tudományos Gyűjtemény 1829. május, a párizsi beszámolóra reagáló cikkének stílusa és ismeretei között.
1827 és 1831 között a lap szerkesztője Vörösmarty Mihály volt. Zalán futása című eposza néhány évvel a konfliktus előtt, 1825-ben jelent meg. Hőseinek képzelet által leírt viselete, és azok magyar öltözetként megnevezése segített fellendíteni a pesti szabócéhek működését, a sztármesterek megjelenését. Az ő munkáik pedig az irodalom által megtámogatva, és eleinte az arisztokrácia által viselve tovább erősítették a magyar (dísz)divatot, meg az irodalmi romantikát. Már az eposz első énekében bőséges inspirációt találhattak az egymással vetélkedő mesterek. Bár a honfoglaláskori magyarság ruházkodásáról meglehetősen szegényes ismeretek maradtak fenn, az eposz a férfiviselet fontos ruhadarabjaként említi a magyar nyelvbe bizonytalan forrásból kerülő kacagány szóval azonosított, nyakba akasztott, a hátat takaró, állati prémből készült felsőruhát. Árpád epitheton ornansa a „párducos”, „vala ékes párduca vállán”. Vezérei, például Kadosa „nyest” kacagányt visel, hadnagya „farkasbőrt hordoz” – finoman bemutatva ezzel az alá- és fölérendeltségeket. Az őszbe borult Und vitéznek, az egyik hétmagyarnak, Árpád kísérőjének, korban az elsőnek „Rettenetes tigris tarkállik vállain”, fiának, Etének pedig „Bojtos oroszlánból van vállain lágy kacagánya”. Árpád könnyű süvegén „toll reszkete”, a hadnagynak pedig kalpaga strucctollas… Sugallani nem szükséges semmit, de az biztos, hogy egy kimunkált nyelvi forma tárgyiasult, ruhává lett elemei jelentek meg a szabócéhek tagjainak munkái nyomán, akik számára életfontosságúvá lett, hogy azon a nyelven, azokkal a fogalmakkal szólítsák meg leendő kuncsaftjaikat, amit ők már Vörösmarty eposzából ismertek. És a szabók ismeretei közé nem okvetlenül tartozott a tudományos, ekkor már Linné által kodifikált állatnév sem.
A céhes működés felett azonban a század közepére eljárt az idő, a helyükbe lépő vállalkozásokban a kisipar és a kereskedelem kapcsolódott egymáshoz. Az első pesti divatüzlet a Váci utca 15. szám alatt 1858. október 1-jén jött létre, Monaszterly [István] és Kuzmik [Pál] cégneve alatt. A hatvanas években még itt is készítettek nemzeti öltözeteket, ez a cég adta ki az első magyar divatlapot. 1867 előtt a Vigadó tüntető báljain az általuk készített viseletekben vonultak fel a hölgyek, de Ferenc József koronázásán is az ő ruháiban pompáztak.
Női divat a Hölgyek Lapja 1881 augusztusi számából
A tulajdonosok figyelték a párizsi divatot, ismereteik ott szerzett tapasztalatokon alapultak. Árszabásuk ennek megfelelően igen magas volt. Vevőik közé eleinte az arisztokrácia – Orczy Irma, Csekonics Margit –, később a fővárosi elit – Jászai Mari, Márkus Emma – tartozott, meg persze európai nagyvárosok előkelő hölgyei Odesszától Londonig. Akiknek feltehetőleg, még ez az árfekvés is olcsó volt. A céhes ipar végleges elmúltával pedig a századfordulón már nem a szabók olvasták – vagy olvastatták maguknak – az irodalmat, hogy abból tanuljanak, hanem az irodalom nyert ihletet a ruhakölteményektől, meg persze viselőiktől is – Babits sem hagyhatta szó nélkül Medgyaszay Vilma látványát:
Mint vázájábul, kibimbul
dagadozó krinolinbul
s műredőkben veti szét -
illik néki a minét.
Ilyen abroncsvázas aljjal,
s könnyü taille-jal, bodros hajjal
fennen hordja a toupet-t -
illik néki a minét.
Melly fórném és melly valódi!
S mint pretenzív gallus módi
tartja hatkor a diner-t -
illik néki a minét.
Medgyaszy Vilmáról készült postai képeslap (1906)
Felhasznált irodalom
Lukács Anikó. „Kostyál Ádám és Klasszy Vencel: német és magyar szabók vitája a reformkori Pesten”. Fons 15, 1. sz. (2008): 23–49.
Fekete Gáspár. „Magyar tánc Párizsban. Februárius 9-kén 1829.”. Tudományos Gyűjtemény 13, 2. sz. (1829): 114–119.
[Név nélkül]. „Magyar- és Erdélyország.” [Ünnepi mise Pesten I. Ferenc császár és király születésnapja alkalmából]. Hazai és Külföldi tudósítások, 1829. Böjtelő hava 14., [97]–98.
Kostyál Ádám. „Magyar öltözet Párisban.”. Tudományos Gyűjtemény 13, 5. sz. (1829): [128].
[Név nélkül]. „Tudományos dolgok.” Hasznos Mulatságok, 1831. szeptember 2., 148.
[Névtelen divattudósítás]. Honművész, 1834. február 13., 104.
[Kostyál Ádám hirdetése madártollak vételéről.]. Hazai és Külföldi Tudósítások, 1835. március 18., [185].
[Név nélkül]. „Kostyál Ádám.”, Vasárnapi Újság, 1863. november 1., [385].
–r –p. „Monaszterly és Kuzmik divattára”. Nefelejts, 1866. április 15., Melléklet.
Hölgyek Lapja, 1881., színezett divatmelléklet.
Buda Attila
