A tanulmányi célú utazások („peregrinatio academica”) történetét Magyarországon több tudományos műhely kutatja. Ennek köszönhetően számos olyan európai oktatási intézményről tudunk, ahova magyar diák is beiratkozott az évszázadok folyamán. Már a középkorban kiemelt helyen szerepeltek a peregrinációs térképen Itália egyetemvárosai: Padova, Bologna, Ferrara és Firenze. A 16. századtól, ahogy a reformáció hazánkban is megerősödött, a külföldi egyetemlátogatás egyre inkább a svájci (Genf), a németalföldi (Leiden, Amszterdam) és a német evangélikus egyetemekre (Halle, Wittenberg, Tübingen, Göttingen) irányult.
A katolikus megújulás és a trentói zsinat ezen a téren is jelentős változást hozott. Róma az egyházi felsőfokú oktatás nemzetközi színterévé vált, a katolikus restauráció európai központja lett. 1551-ben létrejött a Collegium Romanum, amely a jezsuiták papnevelő intézete volt. Majd ennek mintájára sorra alakultak a hasonló intézmények, ahová egy-egy ország püspökei elküldhették az arra érdemesnek ítélt diákokat. A hazai főpapjaink által kiválasztottak az 1552-ben alapított római Collegium Germanicumban tanulhattak. Az önálló magyar szemináriumot, a Collegium Hungaricumot 1580-ban egyesítették a Collegium Germanicummal, így jött létre a Collegium Germanicum et Hungaricum papnevelő intézet, amely egy kényszerű bezárást túlélve a mai napig fennáll.
Giuseppe Vasi, S. Apollinare és a Collegio Germanico, 1759.
De nemcsak az Örök Városban nyíltak szemináriumok a tanulni vágyó diákok számára. További intézmények létesültek a 16. század második felében Bécsben, Prágában, Grazban, Braunsbergben és Olmützben, 1583-ban pedig már Kolozsvárott nyithatta meg kapuit az új szeminárium. A római tanulmányok célja az volt, hogy a fiatal egyházi értelmiségiek magas szintű teológiai tanulmányokat folytassanak, jártasak legyenek az európai politika és kultúra kérdéseiben, és a pápai udvarban is ismeretségekkel, kapcsolatokkal rendelkezzenek.
A 17. és a 18 század a római egyetemjárás virágkorának nevezhető Magyarország szempontjából. Az új diákoknak esküt is kellett tenniük, hogy tanulmányaik végeztével hazatérnek, és otthon fogják a szolgálatukat ellátni. A fiatal klerikusok hazatérésük után komoly szerepet játszottak a magyar katolikus egyház és hitélet megújításában, a püspöki székhelyek újjáépítésében, kollégiumok és könyvtárak létesítésében, lelkiségi irodalmi művek kiadásában és terjesztésében. A római pápai és arisztokrata mecenatizmus példáját követték, nagy hangsúlyt fektettek az irodalom és a művészetek támogatására, így a 18. század katolikus művelődésében és iskoláztatásában igen fontos szerepet kapott az olasz modellek átvétele és követése.
Fontos tény, hogy a 18. századi megyéspüspökeink fele Rómában tanult, köztük Barkóczy Ferenc egri püspök, majd esztergomi érsek, aki nyomdákat alapított és írók, költők mecénása volt; Eszterházy Károly, aki impozáns könyvtárat rendezett be Egerben, a tudományok mecénásaként ismert. Római diák volt Patachich Ádám, aki körül élénk zenei és irodalmi élet szerveződött Nagyváradon, majd Kalocsán. A dunántúli egyházmegyék élén álló Szily János, Séllyei Nagy Ignác és Koller Ignác is a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékei voltak.
A tehetséges fiatal egyháziak jellemzően négy évig tanultak teológiát Rómában. A kollégium levéltárában található, 18. században keletkezett naplókból és levelekből összetett képet kaphatunk arról, hogyan töltötték a római éveket.
Milyen volt a diákélet, milyen általános szabályok vonatkoztak a növendékekre? Az intézmény működését és a benne folyó nevelést a pápa, illetve a jezsuita vezetés határozta meg; a kollégiumi életet részletesen szabályozták. Egy átlagos tanítási nap rendje a következő volt: ébresztő után imádság, majd tanulás és mise, csak ez után következett a reggeli. Két tanóra után érkezett el az ebéd ideje, majd pihenés, tanulás, nyelvórák, visszavonulás a szobákba, ismét tanulás. A napot a vacsora zárta. Az étkezés egyszerű volt, a kollégium naplóiban, amelyekben hónapokra lebontva számoltak be az eseményekről, külön kiemelték, ha pizzát szolgáltak fel. Ekkor még úgynevezett pizza biancát, fehér pizzát készítettek, ami egyszerű fehér pizzatészta volt néhány feltéttel. A paradicsomot sokáig mérgezőnek hitték, s csak a 18. század vége felé terjedt el mint pizzafeltét.
A kollégium belső hiearchiájában a rektort a miniszter követte, aki leginkább a külső kapcsolatokért volt felelős. A spirituálisokra a lelki nevelés tartozott, a prefektusok pedig a tanulmányokat, a hétköznapi tevékenységeket ellenőrizték. Egy 18. század közepén keletkezett, a prefektusok részére írt, 37 pontba szedett útmutató még részletesebb betekintést ad a kollégium hétköznapjaiba. A diákok senkit nem hívhattak be a szobájukba vagy az épületbe, ha beszélni szerettek volna valakivel, engedélykérés után röviden a portán tehették meg. Kísérő nélkül nem hagyhatták el az intézményt. Kiemelten figyelniük kellett arra, hogy mindig egyenruhában legyenek, azt ne szennyezzék be esős időben sem. Tilos volt megkérni valakit, hogy bármit vásároljon nekik. A nevelők arra törekedtek, hogy ismerjék a diákok személyes kapcsolatait, tudják, ki kivel barátkozik, és megakadályozzák a túl szoros barátságokat. A tanulók nem tarthattak maguknál kávét, csokoládét, bort és egyéb italokat. Tilos volt a tükör, porpúder, kés, a nem megfelelő tartalmú könyvek és a hangszerek birtoklása, így maga a zenélés, a hangszerjáték sem volt megengedett.
Külön szabályok voltak érvényben az intézeten kívül. Kettes sorban, nem túl gyorsan haladhattak, másokkal nem állhattak szóba, a kijelölt útvonalat kellett követniük, arról nem térhettek le. Csak azokra a helyekre látogathattak el, amelyeket a felsőbb vezetők jóváhagytak, ez a szabadnapokon és a vakáció idején volt lehetséges. Világi színházi és zenés eseményeken tilos volt részt venniük. Az ünnepi alkalmakkor mindig elhagyták a kollégium épületét, ekkor gyakran a Collegium Romanumba, a római központi jezsuita szemináriumba mentek, ahol a tanórákat is hallgatták.
Ilyen szigorú szabályok között élve mit láthattak Rómából, melyek voltak azok a kulturális élmények, amelyek hatására később, magyarországi püspökként a művészetek mecénásaivá váltak? Fennmaradt egy dokumentum, amely részletesen felsorolja, mely palotákat, villákat, kerteket látogathatták a szabadnapok és a vakáció idején. A terjedelmes lista magába foglalja a 18. századi Róma legfontosabb épületeit és művészettörténeti látnivalóit.
Részlet a diákok által látogatható helyek listájából
A meglátogatható paloták között vannak a Borghese, Barberini, Colonna, Chigi, Cesarini, Carolis, Conti és Farnese családok reprezentatív székhelyei. A nevelők számára előírás volt, hogy a palazzókban és a villákban tett látogatás során szemmel kell tartaniuk a növendékeket, mert a tágas épületekben könnyen kikerülhetnek a kísérők látóteréből. A leírás alapján erre különösen figyelni kellett a Collegium Romanumhoz közeli Doria Pamphilj-ben, amely az egyik legnagyobb és legpompásabb palota volt. Nem szabadott más-más emeletekre menniük vagy az egyes szobákba betérniük a látogatások alkalmával, többek között azért, mert a római arisztokrácia termeiben számos „világi hívságot” találhattak; a palotákban gyakran kaszinó, valamint biliárd és hasonló játékok is voltak.
A családok műgyűjtő tagjai értékes művészeti magángyűjteményeket őriztek. Így a diákok a palazzo Doria Pamphilj-ben egy valódi múzeumot is megnézhettek, ezt a palotán belül 1651-ben hozta létre Giovanni Battista Pamphilj, a későbbi X. Ince pápa.
A felvilágosodás kori gondolkodás hatása több modern értelemben vett múzeum megnyitását eredményezte, amelyek nyitottak a nyilvánosság előtt, és hangsúlyos feladatuk az antik műalkotások védelme, valamint azok tanulmányozásának és megértésének elősegítése. A kollégium diákjai számára nyitva álltak a Capitoliumi Múzeumok, amelyeket XII. Kelemen pápa nyitott meg a nyilvánosság előtt. A 18. század második felében a pápai gyűjtemények óriási mértékben bővültek mind a Rómában és Lazióban végzett ásatások, mind pedig a gyűjtők és az régiségkereskedők adományai következtében. Ennek köszönhetően jött létre a XIV. Kelemen alapította Museo Clementino a Vatikánban, amely főként antik szobrokat gyűjtött egybe és szintén látogathatóként volt megjelölve a diákok számára.
Az engedélyezett műgyűjtemények között van a Museo Zelada, amely Francesco Saveria de Zelanda bíboros kollekciója; a Pantheon közelében található Galleria Giustiniani, amelyet Vincenzo Giustiniani hozott létre a család palotájában. A mintegy 1600 elemből álló gyűjtemény Giorgione, Tiziano, Rafaello és Caravaggio festményeit és szobrait őrizte. Látogathatták a diákok a római Francia Akadémiát (Accademia Francese) is, amelynek székhelye 1725-től a via del Corsón található palazzo Manciniben volt, s olyan neves művészeket látott vendégül, mint Boucher, Subleyras, Fragonard, David, Robert és Houdo.
Palazzo Mancini, Roma. Acquaforte di Giovanni Battista Piranesi, 1752.
A Castel San’ Angelót évente egyszer látogathatták, a Palazzo Montecitoriót is ritkán, mivel ott ülésezett a bíróság. A római kertek sem maradhattak ki a látnivalók közül, a palazzók kertjein kívül a vatikáni kertek jelentették számukra a legnagyobb látványosságot. Ismerték a Máltai Lovagrend villáját és kertjét is, amely az Aventinuson található. Egyetlen kutat emeltek ki a látogatható helyek listáján, ez a Fontana dell’Acqua Acetosa, amely gyógyító vizéről volt ismert, azonban a 18. századra már vesztett minőségéből.
Giuseppe Vasi, Az Aventinus látképe a Máltai Lovagrend épületével, 18. század
A tanulók a templomokba is szabadon bemehettek. Csak alkalmanként engedélyezték a S. Agnese fuori le mura és S. Paolo fuori le mura templomai látogatását, mivel távolabb voltak a város központjától. A Rómába érkező zarándokok jó része már a 16. században kialakult úgynevezett „hét bazilika zarándoklatot” járta és járja ma is végig. A kollégium külföldi diákjainak volt csak engedélyezett a részvétel ezen a zarándoklaton, ők a San Lorenzo fuori le mura bazilikát is megnézhették. Róma négy bazilikájának meglátogatása egy közös kirándulás keretében kedvelt program volt a kollégisták számára.
A kollégium naplóiba egy másik kirándulást is gyakran bejegyeztek. A Rómától mindössze 22 km-re található Frascatiba többször ellátogattak a diákok a vakációk idején. A 16. századtól kezdve a pápák és a nemes római családok növekvő megbecsülésének köszönhetően Frascati jelentős városi és kulturális impulzust kapott. A fennmaradt útinaplókban is gyakran szerepel, a 18–19. században kihagyhatatlanná vált a Grand Tour minden jeles utazója, köztük Goethe és Stendhal számára. A város büszkesége elegáns és impozáns villái, nyaralók, amelyek a római arisztokrácia családjaihoz és a pápai udvar képviselőihez tartoztak.
Gaspar van Wittel, Frascati látképe az Aldobrandini villával, 1736.
Róma nevezetességeinek meglátogatásán túl a kollégiumi diákélet részét képezte minden év februárjában a karneváli időszak. A kollégium naplóiból kiderül, hogy a színház a 18. századi diákok kedvelt szórakozásai közé tartozott. Mint minden jezsuita vezetés alatt álló oktatási intézményben, úgy a Collegium Germanicum et Hungaricumban is a nevelés fontos fórumát jelentette az iskolai színjátszás. Leginkább a karnevál idején adtak elő színdarabot a kollégiumban, amelyet megelőzött a királyválasztás. Ez azt jelentette, hogy a diákok a farsang idejére királyt választottak maguk közül, aki ez idő alatt kiváltságokat élvezett. A kollégiumban előadott iskoladrámákról sajnos keveset tudunk, a művek címét csak szórványosan jegyezték fel. Az intézmény levéltárában azonban több kéziratos és nyomtatott drámaszöveg fennmaradt, amelyet ott adtak elő. A legtöbb a 18. század második felében keletkezett, római jezsuita szerző műve vagy Metastasio-átdolgozás.
A kollégiumban előadott színdarab címlapja, 1769.
A 18. század közepén az egyházi iskolák színpadain, oktatási céllal előadott darabokon kívül csak néhány főúri család kastélyában játszottak színdarabokat Magyarországon. Az előadások nagy része latin nyelvű volt. A magyarországi püspökök nagyszabású, kidolgozott színdarabokkal először Rómában találkozhattak.
Egy fennmaradt, 18. századi tanterv alapján a diákoknak átadott tudásanyag is felvázolható. A fizika, metafizika és teológia tárgyak szerepeltek a legnagyobb súllyal a képzésben. Ezek a 45 perces tanórák minden nap váltották egymást, majd szombatonként volt lehetőség az anyag átnézésére, ismétlésére a tanárok vezetésével. A tanrendben előkelő helyet foglalt el a természettudományos képzés, amely a matematikaoktatás keretein belül folyt, ebbe tartozott a geometria és az asztronómia is. A héber és a görög nyelv tanulására a szabad órákban volt lehetőség, a fizika és a teológia tantárgyak tanárai tartották ezeket a leckéket jellemzően 22 óra és éjfél között, azoknak, akik igényt tartottak rá. Az ünnepnapokon kívül csak szeptemberben nem volt tanítás, de szeptember végén tartották az előző tanévre vonatkozó vizsgákat.
A kollégiumnak volt saját könyvtára is, amelyet a növendékek meghatározott napokon használhattak. A könyvek elsősorban az ismeretek bővítéséhez, a tanulmányokhoz nyújtottak segítséget, de a tanrenden kívüli olvasmányokat is találhattak a diákok a történelem, irodalom, orvostudomány témaköreiből. A gyűjtemény mintául szolgálhatott a végzett papokként hazatérők és ott könyvtárat alapítók számára. Az egykori római diákok által alapított könyvtárak állományának jelentős része olasz nyelvű, vagy olasz szerzők műve; sok könyvet Rómából hozhattak magukkal. Sokáig meghatározó volt ugyanis egy-egy ember életében az a könyvanyag, amelyet felsőfokú tanulmányai idején olvasott, illetve az a kisebb-nagyobb könyvgyűjtemény, amelyet ugyanezen időszakban gyűjtött össze magának.
A diákok részt vehettek idősebb társaik téziseinek nyilvános disputáján és a doktoravatáson, amelyeket jellemzően a Collegium Romanumban és a Collegium Germanicum et Hungaricum mellett található Sant’ Apollinare-templomban tartottak. A befolyásos családból származó diákok szertartásán énekesek, zenekar is szerepelt, a vendégek között több bíboros is jelen volt. Azonban a doktori védés nagy pompa nélkül is költséges volt. Az egykori diákok levelezésében több olyan esetet találunk, amikor a diák az esztergomi érsektől, vagy másik befolyásos főpaptól kéri, hogy állja a nyilvános vita költségét. Például Zerdahelyi Gábor, aki 1761–1765 között volt római diák, Barkóczy Ferenc érsekhez fordult anyagi segítségért. Ehhez az esethez kapcsolódik egy 1764. július 10-én kelt levél, amelyet Thomas de Burgo, a Collegium Germanicum et Hungaricum prefektusa címzett Barkóczynak. Ebben Zerdahelyi iskolai előmeneteléről ad számot: Zerdahelyi a teológiát különös gonddal és buzgalommal tanulja, így szerinte megérdemli Barkóczy támogatását. Miután az érsek fedezte a költségeket, Zerdahelyi hálája jeléül neki ajánlotta megvédendő téziseit.
Az egykori római diákok, akik később magas egyházi pozíciót töltöttek be Magyarországon, jellemzően hazatértük után is tartották a kapcsolatot a kollégiummal. Barkóczy Ferenc például nemcsak diákokat ajánlott be az intézménybe és támogatta őket, hanem római hívei tájékóztatták őt a kollégiumot érintő hírekről. Guerieri Bonfigli római jezsuita egy 1748-ben írt levelében a kollégium történetének egy fontos eseményéről, a felújított Sant’ Apollinare-templom felszenteléséről számol be Barkóczynak.
A hazatért főpapok többsége előkelő helyet foglalt el a hazai egyházi életben és erős kulturális befolyással bírt környezetére. Nagy számban találjuk meg köztük az újonnan alakult egyházmegyék vezetőit. Egyházkormányzóként mindannyian maradandót alkottak; újjászerveztek, építkeztek – a trentói zsinat szellemében egyházi reformokat hajtottak végre, könyvtárakat alapítottak. A társadalmi élet meghatározó alakjai, a kultúra és a művészet mecénásai voltak.
Patachich Ádám érsek 1780-ban készült barokk olvasóterme
Az egykori római diákok nemcsak egyházi szerzőket támogattak, hanem világi írók, költők működését és műveinek kiadását is segítették. Szerepet vállaltak a soknyelvű irodalmi közeg magyar nyelvűvé válásában: a legtöbb püspöki székhelyen nyomda is létesült, ahol a század közepe felé egyre nőtt a magyar nyelven kiadott művek száma. Mint a nyelv fejlesztésének eszköze, a fordításirodalom nagy jelentőségre tett szert a 18. század folyamán. A fordítások támogatói között nagy számmal szerepelnek a Rómában tanult főpapok. Az irodalom művelésének számos szerepvállalójával kapcsolatban voltak: hírlapalapítókkal, arisztokrata költőkkel, egyházi és világi pályán működő szerzőkkel, alkalmi költőkkel, nyomdászokkal és könyvkereskedőkkel. Itt csak néhány olyan irodalomtörténeti példát sorolok fel, amely rávilágít az itáliai hatás mértékére a magyar irodalmi életben: Faludi Ferenc római évei alatt kezdett el irodalmi művek fordításával foglalkozni. Munkáit később Révai Miklós adta ki a szintén Rómában tanult Szily János püspök támogatásával. Constantinus Porphirogenitus című, olasz minták alapján írt drámáját 1754-ben bemutatták Egerben, a szintén egykori római diák Barkóczy Ferenc püspök tiszteletére. Orczy Lőrincet, akinek verseit Révai Miklós adta ki, Barkóczy püspök ösztönözte az írásra, később verseskötetét a püspök emlékének ajánlja.
Az írás a Collegium Germanicum et Hungaricum levéltárában található források és a következő szakirodalom alapján készült:
Bitskey István. Hungariából Rómába. A római Collegium Germanicum Hungaricum és a magyarországi barokk művelődés.Budapest: Nemzeti Tankönykiadó, 1996.
Száraz Orsolya. Catalogus librorum Bibliothecae Collegii Germanici et Hungarici Romae. Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmak történetéhez 17/3. Budapest–Eger: MTA Könyvtár és Információs Központ–Eszterházy Károly Főiskola, 2015.
Dóbék Ágnes
