A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Klasszikus Magyar Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszéke „Ha ez itt a vég, hát az nagyon derék” vagy „It's the end of the world as we know it” címmel 2024. május 31–június 1-én konferenciát rendezett, amelyen Draskóczy Eszter, a BTK Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz osztályának munkatársa, az MTA–BTK Lendület Humanista Kánonok és Identitások Kutatócsoport társult kutatója Kalandozások az életen túl. (Gondolatok Guido Morselli: Dissipatio H. G. – Az emberi faj eltűnése és Giorgio Manganelli: Feljegyzéseim a pokolból című kisregényeiről) című előadásával vett részt.
Helyszín: PTE BTK Kari Tanácsterem (7624 Pécs, Ifjúság útja 6.)
A konferencia programja letölthető.
Az előadás két modern olasz kisregénnyel foglalkozott, amelyek számos hangulati és stílusbeli szálon kapcsolódnak egymáshoz: az abszurd és szürreális fogalmainak újragondolására szólítják az olvasót. Guido Morselli (1912–1973) Dissipatio H. G. – Az emberi faj eltűnése című műve a szerző utolsó regénye, amelyet néhány hónappal halála előtt írt. Az antropofób, ironikus és intelligens főhős a hegyekbe vonul, és feltett szándéka, hogy többé nem tér vissza, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. Visszatérésekor azonban azzal szembesül, hogy az emberi faj eltűnt a föld színéről, miközben minden más a világon érintetlen maradt. Itt veszi kezdetét a hős monológja emléktöredékeiről, kétségeiről és megfigyeléseiről, amely nem sokkal később holtakkal folytatott dialógussá alakul. Eközben Chrysopolis (egyértelműen Zürich) utcáin, majd a hegyekben sétál és szemlélődik: a világ tárgyaiban és elrendezésében ugyanaz maradt, mégis örökérvényűen megváltozott. Morselli kifejezésmódja letisztult, pontos, finoman szarkasztikus: a mű szókincse nagyon gazdag, de a könyv újdonsága sokkal inkább látásmódjában és vízióiban mutatkozik meg, mintsem az innovatív nyelvhasználatban.
Giorgio Manganelli (1922–1990) Feljegyzéseim a pokolból című regényének lapjain egy teljesen szürreális, hallucinációszerű, kiszámíthatatlan, gyakran abszurdba hajló túlvilágot tár olvasói elé, amely folyamatosan átváltozik minden elemében, beleértve a főhőst is. A hagyományos túlvilágleírásokkal első pillantásra igen kevés közös vonás fedezhető fel. Ezen az utazáson nem a kiváló Vergilius vagy a szépséges Beatrice vezeti a szereplőt, hanem egy belekben lakó, csúf baba, aki a kimondhatatlant susogja.
