A BTK Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz osztálya 2024. szeptember 17-én könyvbemutatót rendezett, amelyen Békés Enikő és Bene Sándor köteteiről Jankovits László és Lázár István beszélgetett a szerzőkkel.
Galeotto Marzio De doctrina promiscua című, a firenzei Sismel kiadó gondozásában megjelent művét Békés Enikő rendezte sajtó alá, Bene Sándor munkája pedig Andreas Pannonius életművének első monografikus feldolgozása, amely a L'Harmattan Kiadó Károli Könyvek sorozatában jelent meg.
Az eseményről készült képek elérhetőek a fotógalériában.
Galeotto Marzio 1490 körül fejezte be De doctrina promiscua című művét, melyet Lorenzo de' Medicinek ajánlott. A szöveg az asztrológiai orvoslás területéhez tartozó témákkal összefüggésben kitér a csillagászat, a gyógyszerészet és a fiziognómia kérdéseire, a mérgekre, a különböző gyógynövényekre és a talizmánmágiára is. Az értekezés leginkább Arisztotelész természetfilozófiájára, Galénosz fiziológiájára, valamint ezek arab és padovai recepciójára épül, amelyeket általában a perzsa Avicenna és Pietro d'Abano professzor, XIII. századi orvos, filozófus és asztrológus munkásságához kapcsolnak. Az értekezés az asztrológiáról szóló középkori és kora újkori vitákban is fontos szerepet játszik, hiszen a szerző csatlakozik ahhoz a hagyományhoz, amely szerint az asztrológia nélkülözhetetlen a gyógyításban és a betegségek kimenetelének diagnosztizálásában. A mű első teljes kritikai kiadása a szöveg mindkét fennmaradt kéziratát figyelembe veszi. Békés Enikő bevezető tanulmánya arra vállalkozik, hogy bemutassa a De doctrina promiscua és a padovai filozófus-asztrológus, Pietro d'Abano művei közötti párhuzamokat, beleértve az utóbbi tudományfelfogását is.
Magyarországi András a reneszánsz egyik legjelentősebb magyar írója volt. A Hunyadi János egykori katonájából lett karthauzi szerzetes politikai és teológiai műveinek megítélése sokáig ahhoz igazodott, hogy őt magát a reneszánszhoz vagy a középkorhoz sorolták-e az irodalomtörténészek. Bene Sándor könyve új megközelítést ajánl. A reneszánsz fénykorát, a 15. századot olyan világként mutatja be, ahol a humanista irodalmi törekvések együtt éltek egyéb, a középkori örökséget szintén megújító, ám nem humanista szellemi irányzatokkal. A magyar karthauzi ennek az izgalmas, kulturális kánonok küzdelmét hozó kornak a képviselője volt. Humanista barátai humanista nevet adtak neki, azóta is Andreas Pannoniusként ismeri az utókor. Ám vezércsillaga a kortárs írók helyett az előző század hőse, Francesco Petrarca lett. Számtalan rejtett Petrarca-idézetével első magyarként lépett be a humanizmus atyjának öröksége körül bontakozó itáliai és európai viták folyamába.
