A Kijárat Kiadó gondozásában megjelent a BTK Irodalomtudományi Intézet Modern magyar irodalmi osztályának tudományos munkatársa, Virágh András kötete, A háló és az olló. Cholnoky László írásstratégiái és publikálási gyakorlata (1900–1929) című monográfia.

cholnoky cimlap

Az olvasó nemcsak Cholnoky Lászlóról kap képet, hanem rajta keresztül a 20. század első harmadának karrierépítési lehetőségeiről is, amelyeket a korszak időközben már kanonikussá vált szerzői szintén kihasználtak. A kötet új szempontokat és érdekes perspektívát kínál a szakemberek és az akkori irodalmi élet színfalai mögé bepillantást nyerni kívánó olvasók számára egyaránt.

A kötet tartalomjegyzéke letölthető.  

A századforduló egyik ködlovagjaként, egyúttal a hasonlóan nehéz sorsú Hajnóczy Péter elődjeként ismeretes Cholnoky László nem hiába tartózkodik már évtizedek óta az – esztétikai alapokra épített – magyar irodalmi kánon partvonalán: egy rövid időszakot leszámítva, amikor legértékesebb szövegeit publikálta, nem vettek róla tudomást kortársai, vagy éppen ő gondoskodott arról, hogy észrevétlen maradjon. Jórészt mára elfeledett folyóiratok és hírlapok hozták írásait, amelyek gyakorta korábban már megjelent műveinek átdolgozott, vagyis inkább „átfabrikált” variánsai voltak. A monográfia erre a két érdekes jelenségre alapozva tárja fel a szerző életművét, illetve két, folytonosságoktól sem mentes, de lényegében különféle módon kiépülő és működő irodalmi rendszer, a századforduló és a két világháború közötti időszak (első felének) sajátosságait, különös tekintettel a szövegközlési-szövegszerkesztési praxis és a publikálási hálózatok összefonódására.

Wirágh András. A háló és az olló. Cholnoky László írásstratégiái és publikálási gyakorlata (1900–1929). Budapest: Kijárat Kiadó, 2022. 300.