A 16. századi magyar nyelvű költészet verstani és textológiai szempontú kutatása című pályamunkájáért Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott Szatmári Áron, a BTK Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz osztályának tudományos segédmunkatársa.

53559365204 2246ac6141 o


2024. február 28-án huszonöt fiatal kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémia nagy hagyományú díját. A díjra a teljes magyar fiatal kutatói közösség pályázhatott: intézeti, egyetemi és közgyűjteményi kutatók egyaránt. A bölcsészet- és társadalomtudományok, valamint az élettudományok területéről idén hét-hét, a matematikai és természettudományok művelői közül tizenegy fiatal kutató nyerte el az elismerést.

A díjazottak névsora a Magyar Tudományos Akadémia honlapján érhető el.


Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára alapította 1972-ben az akadémiai tudományos kutatóhelyeken dolgozó fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzésére és a kiemelkedő tudományos eredmények elismerésére. A díj célja elsősorban a pályamunkájuk és intézeti, egyetemi, közgyűjteményi igazgatójuk minősítése alapján arra érdemes, 35 évesnél fiatalabb kutatók elismerése, tudományos munkájuk ösztönzése, támogatása. 

akademiaiifjusagidij2024 fotoszigetitamasmta


Az MTA Könyvtár és Információs Központ konferenciatermében rendezett díjátadón készült képek letölthetők.

------------------
Forrás: Magyar Tudományos  Akadémia