Modern magyar irodalmi osztály

Göteborgban tartott előadást Ady és a nyugatosok Petőfi-képéről 2022. március 17-én Boka László, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa. A március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvény szervezője a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör volt, az előadásnak a Folkuniversitetet biztosított helyszínt.

Az előadás – Ady szavaival – a „mennyeien nagyságos suhanc” és a „forradalmár Petőfi” kultikus képének 20. század eleji megítéléséről szólva felhívta a figyelmet Szendrey Júlia irodalmi tevékenységére is.

Az előadáson készült képek letölthetők.

A Petőfi-életmű költészettani értékébe engedett bepillantáson túl az előadás kitért a kapcsolódó irodalmi legendáriumokra, és leginkább a 20. század első két évtizedében, a nyugatos szerzők körében formálódó Petőfi-kultuszt követte nyomon.
Petőfi és Arany sokszor tévesen versengőnek láttatott örökségével többen viaskodtak ugyanis lírikus utódaik közül. Így például a Petőfit költői előképének is tekintő Ady Endre, aki a Deutsch és Társa cég megbízásából Petőfi verseiből 1909 folyamán kötetet szerkesztett Párizsban, melyet végül a nagy felháborodás miatt be kellett vonni, illetve Babits Mihály (és egykori egyetemista társai: Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső), akik a harsánynak mondott Petőfi és követői helyett inkább a halk, megfontolt, bölcs lírikus Arany Jánosban látták a poétikai és morális példát. A kalandos életvitelt vagy „a szociális forradalom” alakját, vagyis – Babits kifejezésével – leginkább a „vérmérsékletet” és csak másodlagosan a poétikai értékeket középpontba állító nézetek, illetve a kritikai recepcióban ezek korabeli megfeleltetései, áthallásai körül zajló viták (a nyilvános térben éppúgy, mint a magánlevelezések, naplók, visszaemlékezések szintjein) érdekes és árnyalt képet nyújtanak az irodalmi modernség akkori jeles képviselőinek belső nézetkülönbségeiről, eltérő irodalomkoncepcióikról és általában a vallott írószerepekről. Ady és Babits esetében ráadásul mindez egy jól megfontolt költői elődképteremtés szükségességéről is tanúskodott.

Az előadás – Ady szavaival – a huszonhat esztendős „csoda”, a „mennyeien nagyságos suhanc” és a „forradalmár Petőfi” kultikus képének 20. század eleji eredőiről és visszás megítéléséről szólva felhívta a figyelmet Szendrey Júlia méltatlanul elfeledett irodalmi tevékenységére is. Ez utóbbiról, pontosabban ennek elhallgatásáról és a Szendrey-jelenség igaztalan képének továbbéltetéséről különös konszenzus látszott kialakulni Petőfi és Arany kései híveinek, utódainak táboraiban. A kitagadott „nemzet özvegye” már 1850-ben, Arany János kíméletlen sorait követően (A honvéd özvegye) éppúgy nem sok jóra számíthatott, mint Ady felületes jellemzéseiben az új század hajnalán.

Az előadást kötetlen beszélgetés követte, amelyben a hallgatóság által felvetett további kérdésekről esett szó: az életútról, az irodalmi hagyatékegyüttesről, irodalom és kultusz kapcsolatáról.