A kötetet Tüskés Anna, az Irodalomtudományi Intézet tudományos munkatársa rendezte sajtó alá és látta el jegyzetekkel. A napló drámai tanúvallomás a második világháború utolsó évéből. Bemutatja a történelem fordulópontjait, a mindennapok történéseit, az erkölcsi felelősség súlyát és a gondolkodó ember belső vívódásait, ritka egyensúlyt teremtve személyes érzékenység, történelmi pontosság és szellemi reflexió között.
A könyvbemutatóról a Szegedi Tudományegyetem honlapja közölt képekkel illusztrált beszámolót.
Zolnai nem csupán megfigyelő: tanár, barát, közvetítő, olykor védőügyvéd, máskor bíró, de legfőképpen az összeomló világot kétségbeesetten megérteni és értelmezni próbáló ember. Feljegyzéseiben megörökíti az utcára kitett embereket, a bombázások miatt a romok alá szorultak szenvedését, az egyetemi francia intézet könyvtárának beládázását, saját lakása kifosztását, a baráti beszélgetéseket és a néma rettegést, a filozófiai eszmefuttatásokat, valamint a tehetetlenség dühét.
A kolozsvári gettó felállítása, a zsidó lakosság elhurcolása, a magyar társadalom bénultsága, kollaborálása vagy éppen csendes együttérzése is megjelenik a napló lapjain. Zolnai megnevezi az elkövetőket és az áldozatokat, miközben önmagát sem kíméli egyszerre pontos és megrendítően személyes feljegyzéseiben. A napló jegyzetekkel és kísérőtanulmánnyal ellátott kritikai kiadása hiánypótló forrás a korszak kutatói számára, ugyanakkor a huszadik századi magyar történelem egyik legsötétebb fejezetéről írva felveti a morális felelősség örök kérdéseit, kérlelhetetlen szellemi tisztasággal ír a kollaborációról, a közönyről és a pusztulásról. Egyszerre tükör, mementó és erkölcsi kihívás: látja és elemzi a háborút, miközben beszámol a barátok, ismerősök sorsáról, emberi kiszolgáltatottságáról a 20. század vészterhes korszakában.
