A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetében 2021. november 2-án került sor
Kiss József-díj ünnepélyes átadására. 
A 2021. évi kitüntetést Szalisznyó Lilla, a Szegedi Tudományegyetem kutatója kapta. 

 
KissJozsef
 
A díjat a kiváló textológus, Petőfi-kutató emlékére gyermekei, Kiss Anikó és Kiss Péter alapították olyan fiatal kutatók számára, akik a magyar irodalmi textológia területén kiemelkedőt alkottak. Felkérésük alapján a díj odaítéléséről minden évben a Kiss József-kuratórium dönt. 


 

 
A díjazott az elsimerést „Irjátok a mi tollatokra jön”: Egressy Gábor családi levelezése (1841–1865) I–II. (Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2017) című munkájával és a megjelenés alatt álló Dokumentumok a Nemzeti Színház belső életének első évtizedéből (Bajza József színigazgatói működése) című forráskiadásával érdemelte ki.
A kuratórium nevében Szilágyi Márton beszélt, majd Zentai Mária mondott laudációt.
Befejezésül Szalisznyó Lilla Bajza József a függöny mögött címmel tartott előadást.
Az estet Kelevéz Ágnes, a kuratórium tagja vezette. 

A meghívó letölthető.
 

----------------------------------------------------------------------
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont intézményeiben, illetve rendezvényeinek látogatásakor szájat és orrot eltakaró maszkot kell viselni.