A 19. századi magyar irodalom politikai gazdaságtana Lendület-kutatócsoport 2024. február 23-án Örökség és áru: Kéziratos írói hagyatékok a 19–20. században címmel rendezett konferenciát az alkotói hagyatékok kezelésének és gyűjtésének alakulásáról.
A 19. század második felétől a kéziratnak az eszmei mellett piaci értéke is lett, birtoklása jogi kérdéssé vált. A kéziratok piacán megjelentek és meghatározó szerephez jutottak a magángyűjtők, és a közgyűjtemények is szisztematikusan gyűjtöttek autográf kéziratokat, klasszikus vagy kortárs szerzőktől származó írásmintákat. A konferencia ezekbe a folyamatokba nyújtott betekintést.
A konferencia programja letölthető.
A 19. század közepéig a kézirat és a kéziratos alkotói hagyaték jobbára magánügynek számított. A század második felétől viszont a közgyűjtemények már szisztematikusan gyűjtöttek autográf kéziratokat, klasszikus vagy kortárs íróktól származó írásmintákat, tudósi vagy szerkesztői hagyatékokat, adományozás és vásárlás útján egyaránt, esetenként már a szerző életében. A szerzőkkel kötött kiadói szerződések (többek közt az életműszerződések) is a legtöbbször megkövetelték a kéziratok hozzáférhetőségét, és ezzel az alkotók számára is tudatosult kézirataik értéke. Azzal, hogy a kéziratnak az eszmei mellett piaci értéke is lett, birtoklása jogi kérdéssé vált. A kéziratok piacán megjelentek és meghatározó szerephez jutottak a magángyűjtők, a közgyűjtemények a századfordulón már gyakran magángyűjtemények anyagából vásároltak. A konferencia célja e folyamatok korai szakaszának feltárása, valamint egyes magánygyűjtemények kialakulásának bemutatása volt.
