Arany János és Tompa Mihály levelezése (1847‒1868), szerk. Kiczenko Judit, Ráció Kiadó, Budapest, 2018.

Arany János és Tompa Mihály bő két évtizedig, 1847-től 1868-ig levelezett. Arany László 1888-ban így méltatta ennek a levelezésnek a jelentőségét: „Ez volt atyámnak legtartósabb s legösszefüggőbb láncolatban folyó levelezési viszonya. Mintha naplót vitt volna, oly részletesen föllelhetők benne az ő kevés külső változással folyt életének eseményei, oly híven tükröződik kedélyének minden hullámzása.” Arany Petőfivel folytatott jelentős levelezésével együtt ez a levélkrónika közkincsnek is tekinthető, hiszen a magyar irodalomnak ebből a periódusából ilyen mértékben nem láthatunk be senkinek az alkotói műhelyébe, sem a mindennapi, hétköznapi viszonyaiba vagy a történelmileg nagyon jelentős korszak személyes megélésébe, amely felettébb izgalmas és drámai volt irodalom- és költészettörténeti szempontból éppúgy, mint a nagypolitika, a történelem vonatkozásában. Hiszen „hőseink” átélték az 1840-es évek reményekkel telt korszakát, majd a szabadságharc bukását, az abszolutizmus, a Bach-korszak megpróbáltatásait és az 1860-as évek hol enyhülő, hol szigorodó, végül a kiegyezésbe torkolló fordulatait. Két pályakép alakulását, a főbb művek keletkezéstörténetét követhetjük nyomon, miközben bepillantást nyerhetünk a két művész időnkénti zajos sikereibe és megrendítő magánéleti tragédiáiba. Két olyan költő, ember sorsába, akikről Krúdy Gyula így írt: „Ez a férfitípus volt az, amely Magyarországot fenntartotta, téli sarat elbíró csizmában viselte el a megpróbáltatásokat, zsoltáros hittel bízott a jövendőben, és halk rajongással gondolt a nemzeti ideálokra. Ez az embertípus őrizte meg helyét a földrészen a kő szilárdságával, a só nehézségével és a tölgyfa életkorával.”