A Magyar Tudományos Akadémián 2026. március 5-én, ünnepélyes keretek között vehették át oklevelüket a kiemelkedő tudományos munkásságukat doktori műben összegző, disszertációjukat 2025-ben sikeresen megvédő kutatók.
A HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet munkatársai közül ebben az évben Szolláth Dávid, az Irodalomelméleti osztály tudományos főmunkatársa és Tóth Zsombor, a Reneszánsz osztály tudományos tanácsadója kapta meg a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet. A kiváló tudományos teljesítmények elismeréséről részletes beszámoló az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja összefoglalójában és az MTA tudósításában olvasható.
Szolláth Dávid, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa akadémiai doktori értekezése kiterjedt magyar és világirodalmi anyagot megmozgatva, új forrásdokumentumokat feltárva és bevonva, összegző módon tárgyalja Mészöly Miklós életművét, annak a magyar próza alakulástörténetében elfoglalt helyét, világirodalmi kapcsolatait és recepciótörténetét a kultúrpolitika változó erőtereiben. A szerző meggyőzően érvel Mészöly életművének heterogenitása mellett azzal, hogy komparatív elemzések sorozatán keresztül demonstrálja, milyen sokrétű dialógust folytat az életmű a modernség korabeli áramlataival, illetve milyen szerteágazó hatást gyakorol a magyar próza utána következő generációira. A monográfia tudományos eredménye egy olyan fogalmi keret létrehozása, amely lehetővé teszi számára az eltérő poétikai felfogásokon alapuló Mészöly-oeuvre rendszerszerű leírását anélkül, hogy heterogenitását redukálni kényszerülne. A munka időszerűségét mindezen túl az is megalapozza, hogy értelmezései olyan filológiai bázisra támaszkodnak, amelyek korábban még nem álltak a kutatók rendelkezésére, és amelyek fényében a szerző új összefüggésekre mutat rá kutatásaiban. Az értekezés nemcsak Mészöly életművének feltárásához, hanem a magyar modernség és a posztmodernség árnyaltabb értelmezéséhez is érdemben és új eredményekkel járul hozzá.
Tóth Zsombor, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója akadémiai doktori értekezése az újabb angolszász kutatási eredményekre és megközelítési módokra támaszkodva új keretekbe illesztve jeleníti meg a kora újkori magyar kultúra egy igen fontos aspektusát. Meggyőzően érvel amellett, hogy a hosszú reformáció fogalmának bevezetése hozzásegít a protestantizmus jegyében a kora újkorban szerveződő erdélyi és magyarországi protestáns kultúra egészének mélyebb megértéséhez. A hosszú reformáció fogalma mint a kutatást meghatározó elméleti keret egyfelől hosszú távú áttekintést biztosít, másfelől kiemeli a reformáció kutatását a makrostrukturákra koncentrálás rabságából, utat nyit a mezostruktúrák irányába, sőt olyan tagolt vizsgálatokra ad ösztönzést, amelyek csúcsát a mikrostruktúrákra összpontosító esettanulmányok jelentik. A disszertációnak különösen fontos eredménye, hogy zömmel erdélyi gyűjteményekben elvégzett szisztematikus kutatásokra támaszkodva ismeretlen kéziratok egész sorával gazdagítja a 18. századi francia–magyar fordításirodalomra, illetőleg az erdélyi reformátusság intézményeire és kegyességi életére vonatkozó ismereteinket. A befogadás individuális mikroszintjének értelmezése képes a peregrinációkutatás szemléleti felfrissítésére is, hiszen nem reked meg az ismeretek áramlásáról tanúskodó adatok puszta regisztrálásánál, hanem sok esetben az itthoni meghonosítás és alkalmazás problematikáját is megvilágító erővel veti fel.
