meszolydijMK0006Szekszárd Város Önkormányzata által adományozott Mészöly Miklós Emlékplakettet ebben az évben a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, Szolláth Dávid kapta Mészöly Miklós életművének kiadásában és kutatásában elért eredményeiért.

2020. január 17-én rendezték meg Szekszárdon a XVII. Mészöly Miklós Emléknapot. A hagyományokhoz híven az író születésnapjára (vagy ahhoz közel eső dátumra) időzített rendezvényen gazdag program fogadta az érdeklődőket a Művészetek Házának otthont adó zsinagóga épületében. Darida Veronika Báb vagy színház? című előadásában egy nagyon kevéssé kutatott területről, Mészöly Miklós és Polcz Alaine bábszínházas tevékenységéről nyújtott átfogó képet, Márton László pedig Mészöly Miklós dramaturgiáját elemezte azt a kérdést is feltéve, hogy milyen lehetett volna egy támogatóbb színházi és politikai környezetben Mészöly igen eredetinek indult drámaírói életműve. Portréfilmet mutattak be Szvoren Edináról, a tavalyi Mészöly-díjasról, és a rendezvényen a Garay János gimnázium tehetséges, felkészült diákjai is közreműködtek. 
A Mészöly Miklós-díj idei nyertese Csabai László lett, A vidék lelke című mű szerzője. Szkárosi Endre, a Mészöly Miklós Egyesület alelnöke laudációjában kiemelte a regionalitás kitüntetett szerepét, amely Csabai műveiben Mészölyéhöz hasonlóan meghatározó. 
A Szekszárd Város Önkormányzata által adományozott Mészöly Miklós Emlékplakettet Gyurkovics János alpolgármester adta át Szolláth Dávidnak. 

A Mészöly Miklós Emléknap programja letölthető, az eseményről beszámoló és képgaléria is készült.