Nagy Levente

„Piros orcámat deríti magyar vér…”
Magyar–román közköltészeti kapcsolatok a 18. század végén,
különös tekintettel Ioan Barac Árgirus-fordítására 

Az előadas címében idézett sor a 18. század végi és 19. század eleji erdélyi román irodalom egyik legfontosabb szerzője, Ioan Barac (1777–1848) magyar nyelven írt epigrammájából való. A hungarus tudat és a magyarság iránti elköteleződés ilyen fokú megnyilvánulása ritka a 18–19. századi erdélyi és magyarországi román irodalomban. A román közköltészetben a római eredetet hirdető ideológia mellett mégis rendre megjelentek a hungarus tudat egyes elemei. Ennek az irányzatnak a legjelentősebb képviselője volt Barac, aki a magyar irodalom legfontosabb román fordítója is. Többek között Mészáros Ignác Kartigámját, Fazekas Mihály Lúdas Matyiját, Gessner Első hajósát (Kazinczy magyar fordítása alapján), Vályi Nagy Ferenc Pártos Jeruzsálemét, valamint Kis István Radák Poliksena haláláról készített verseit fordította románra. A legnagyobb sikernek Árgirus-fordítása bizonyult (első kiadás: Szeben, 1801), melyet a 19. század folyamán tízévenként újra kiadtak. Barac fordítása kapcsán újra előtérbe kerültek az Árgirus-történet politikai allegóriaként való értelmezései, valamint a Gergei/Gyergyai-féle 16. századi széphistória keletkezéstörténetének kérdései is. Az előadó ezekre is reflektál néhány újabb szempont felvillantásával.

Az élő közvetítés az alábbi kapcsolattal érhető el:
https://us06web.zoom.us/j/87519192896...
Meeting ID: 875 1919 2896
Passcode: 127468